Tenyérgépek

Valószínűleg sokan láttatok már embereket, ahogy kis "managerkalkulátorokba" írtak valamit egy tollal. Nem, nem kell unottan továbblapozni, a tenyér/zsebgépek, angol nevükön PDA-k (Personal Digital Assistant) nem csak managereknek, vagy feltűnési mániában szenvedő milliomosoknak készülnek. Egy komolyabb, legalább 300-400 dolláros tenyérgép nem csak a klasszikus ún. PIM (Personal Information Management) funkciókra (határidőnapló riasztással, telefonregiszter; azaz azok a funkciók, amiket a managerek igényelnek) képesek, hanem nagyon sok mindenre, amire egy igazi desktop PC is. Ilyen az egyre kevésbé limitált hang- és videolejátszás, a hangrögzítés, néha meglepően jó játékok (bár PDA-kra lényegesen kevesebb igazán színvonalas játék létezik, mint GBA-ra/GBA SP-re), e-könyv- és e-újságolvasás (nem is gondolnánk, ez milyen jól sikerült!) és végül, de nem utolsósorban: internetezés (Web, IRC, mail, ftp, VNC, news, streamelt MP3/videoadások vétele stb.) A mai tenyérgépekből (noteszgépnek, zsebszámítógépnek is nevezik őket) már igazándiból csak a programfejlesztési eszközök (pl. komolyabb fordítók) és az igazán jó Office-alkalmazások (nem csak lebutított, az alapfunkciókon kívül szinte semmit sem ismerő verzióik) hiányoznak.

 

Nem árt már az elején tisztázni, hogy jelenleg még nincsenek a piacon teljes értékű, zsebben hordható Windows PC-k. Ugyan vannak bíztató kísérletek (pl. az OQO), de a minimális méret, amit eddig sikerült elérni (lásd: Toshiba Libretto L5 (http://www.dynamism.com/libretto/index.shtml), Sony Vaio U3 (http://www.dynamism.com/u3/index.shtml)) még mindig maximum kabátzsebben történő hordozhatóságot és jó esetben 1 kilós súlyt jelent, ami azért messze van az ideális, ingzsebben hordható, azt egyáltalán nem lehúzó mérettől. (Az árról nem is beszélve: mindkét említett ultra-szubnotebook 2000$ körüli pénzbe kerül.) Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi zsebszámítógépek nem Windowst futtatnak. Ez viszont, szerencsére, nem jelenti azt, hogy használhatatlanok: most már elég hosszú ideje a piacon vannak ahhoz, hogy szinte minden feladat elvégzésére akadjon jobb-rosszabb PDA-s megoldás, bármilyen PDA-s operációs rendszert (a továbbiakban: op. rendszert) használjunk is (szerencsére a Microsoft konkurenciája sokkal erősebb itt, mint az asztali gépeken). 4-5 éve még, amikor például még nem voltak ilyen fejlett TCP/IP-alkalmazások és pl. offline e-könyv olvasók (a PDA-k számomra két legfontosabb felhasználási területét említettem csak) közel sem lehetett annyira produktív egy PDA-felhasználó, mint ma. Sarkítva fogalmazva: mindannak a 90%-át, amit meg tudok csinálni egy asztali PC-n vagy egy nehéz és aránylag nagyfogyasztású notebook-on, meg tudom csinálni a PDA-n is, ráadásul sokkal kényelmesebben (pl. uszodában a medenceparton, ebédlőben, buszon, kirándulás közben stb.)

 

Nézzük meg, milyen PDA-s op. rendszerek és milyen gépek vannak!

PDA-történelem és a kurrens gépek

 

Egy kis történelmi áttekintésre hívom az Olvasót, hogy megértsük, miért olyanok a jelenlegi tenyér/kéziszámítógépek, amilyenek. A mába kanyarodva aztán ismertetem az utolsó két-három év hazánkban is előforduló kéziszámítógépeit, a reklámoknál némileg több információval megfűszerezve.

 

Minden a programozható kalkulátorokkal kezdődött még akkor, amikor még tizes nagyságrendben mérték a rendelkezésre álló bájtok számát.

Programozható számológépek

 

A programozható számológépek első generációja már az 1970-es évek végén napvilágot látott, akkoriban a HP (Hewlett-Packard) és a TI (Texas Instruments) gyáraiból. Ezek közül néhányat a hazai Híradástechnikai Szövetkezet (HT) is liszenszelt.

 

Ezek a kalkulátorok megdöbbentően hatékonyan voltak programozhatók. A jobbak, például a nálunk is anno elterjedtnek számító, liszensz alapján gyártott PTK-1050-es (eredetileg TI-57-es) , ismerték a logikai elágazás, a függvényhívás és a több darab memóriaregiszter fogalmát. A PTK-1050-es 50 programlépéses memóriája ma már nevetségesnek tűnhet, akkoriban viszont, kiegészítve a kétségkívül hatékony programnyelvvel, még (igaz, elég gyenge) játékok futtatását is lehetővé tették. 50 programlépésben nagyon sok mindent meg lehetett valósítani; a Műszaki Könyvkiadó annak idején külön könyvet is megjelentetett, amiben rengeteg, a gépre írott program volt.

 

Természetesen egy, hetvenes évek végi-nyolcvanas évek eleji zsebszámológép limitált, hétszegmensű, és maximum 10-12 számjegyből álló kijelzője nem tett lehetővé még egyszerű szövegkiiratást sem. A TI fent említett sorozata például a program utasításait nem betűvel írta ki, hanem az aktuális utasítás gombjának sor- és oszlopszámából alakította azt ki. A "tárold a 0. memóriarekeszbe az akkumulátorban levő számot", azaz STO 0 utasításnak megfelelő, a képernyőn látható utasítás például 32 0 volt, mert a STO gomb a 3. sor 2. gombja volt. Ez, a számítógépek programozásának hőskorát, a direkt gépi kódú programozást idéző programlistázás is egyértelművé tette, hogy valami "emberibb", barátságosabb módot kellett találni a szöveges információk kijelzésére is, hiszen kevés ember vállalkozott arra, hogy egy adott számológép minden egyes utasításának megjegyzi a számkódját, ha a programot szerkeszteni akarta, vagy más, egyéb dokumentációval nem rendelkező programját követni.

 

Az Internet legjobb, a programozható zsebszámológépekkel foglalkozó oldala a http://www.rskey.org címen található.

 

A 80-as évek BASIC gépei

 

Így jelentek meg, az 1980-as évek elején, a valóban szöveges kijelzésre is alkalmas, zömében BASIC-ben programozható masinák. Ezek talán leghíresebb, kiadását egy-másfél évtizeddel túlélő reprezentánsa az 1982-ben kiadott, ma is nagy rajongótáborral rendelkező Sharp PC-1500-as volt (http://www.pc1500.com/), illetve annak 16 kbyte-os RAM-mal felszerelt változata, a PC-1500A. Ezeknek a liszenszét a HT is átvette, és Magyarországon PTA-4000 név alatt forgalmazta. Ez a gép 7*156-os kijelzővel rendelkezett. Érdemes megemlíteni, hogy igen alapszintű Scrambler-típusú scrollozós akciójátékokat még ezen is lehetett futtani (lásd a fenti linken a játék-szekciót). Annyira sikeres volt a gép, hogy több cég gyártott hozzá példának okáért Commodore 1541-es floppy-adaptereket, illetve megírták Win32 alá az emulátorát. Magyarországon a Volánbusz Pest megyei járatain ezekkel a nyolcvanas évek legvégén - kilencvenes években ezekkel a gépekkel nyomtattak jegyeket - tiszta hi-tech volt ez akkoriban :-).

 

Érdemes megjegyezni, hogy már ekkor, a BASIC-korszakban látszott a különbség a managereknek (is) tervezett, illetve a kizárólag programozhatóságra kihegyezett gépek között. A PC-1500-as ez utóbbi volt, ugyanis a ROM-ban semmilyen adatbáziskezelési lehetőséget nem tartalmazott. Az ugyanebben az időben megjelent, BASIC-ben szintén programozható gépek közül például a Casio PB-110 már adatbankként is hirdette magát, és külön programfeltöltés nélkül képes volt igen egyszerű adatbázis-műveletek elvégzésére és (nagyon alapszintű!) PIM-funkciók támogatására. Ez a gép már a zsebrerakhatóság követelményét is teljesítette - lényegesen kisebb volt, mint a PC-1500. Az más kérdés, hogy cserébe az erőforrásai is szűkösebbek voltak: 1 kbyte RAM-mal rendelkezett, szemben a PC-1500-zal.

 

A Sharp PC-1500 és a Casio PB-110 egymás mellett (a cikk minden fotóját a szerző a saját tulajdonában levő gépeiről készítette)

 

A nyolcvanas évek másik, igazán "nagyot szóló" gépcsaládját a Psion adta ki. A Psion Organizer igazán a második, 1986-ban megjelent verziójától (Psion Organizer II) vált elterjedtté. (Az első, ritka verzióért ma már nagyon sok pénzt kínálnak a gyűjtők.) Ez a gép, ahogy a nevéből is sejthető, organizátorként (is) használható volt. A Psion azóta sem állt le az ilyen típusú hordozható gépek gyártásával. Egészen a legutóbbi időkig gyártotta a saját, EPOC operációs rendszerű, kizárólag billetyűzetes gépeit (a legismertebb a III és az 5mx). Mivel azonban nem a billentyűzetes gépeknek áll a világ (ezt a Microsoft-féle Handheld PC-platform tudatos elsorvasztása is jelzi, ahogy majd később látni fogjuk), soha nem tudott akkora piaci részesedést szerezni, mint a Palm vagy a Microsoft, a két tenyérgép-gigász. Emiatt annyira szinten tartani és modernizálni sem tudta, mint a két óriás konkurens a saját termékét (USB-t és Bluetooth-t nem támogatott az Epoc és Wi-Fi-t is csak módjával; ezek nélkül pedig ma már nem lehet eladni egy komoly zsebszámítógépet). A legutóbbi hírek szerint odáig fajult a dolog, hogy a Psion behódolt a Microsoft-nak, és az EPOC op. rendszerről átáll WinCE-re. Lásd az ezzel kapcsolatos véleményeket a http://www.computing.co.uk/Computingopinion/1142188 oldalon.

 

A PSION Organizer II

Apple Newton-sorozat

 

Jött 1993, és vele az első, kizárólag virtuális (képernyőre opcionálisan kirakható) billentyűzettel rendelkező, érintőképernyős gépek hada. Egyértelművé vált, hogy a billentyűzetes gépek mellett, ekkoriban legalábbis a reklámszakemberek szerint, létjogosultsága van a billentyűzet nélküli gépeknek is. Több ilyen zsebszámítógép is versenyzett a kitüntett első helyért (például az elsőként a piacra kerülő Amstrad PenPad 600 vagy a valamivel később debutáló Tandy/Casio Zoomer; a Google.com keresőben nagyon jó oldalakat találunk ezekről, ezért sem írok ide URL-eket), de a pálmát egyértelműen az Apple Newton MessagePad vitte el (ez ellenőrizhető az előbb említett két gépre, illetve a Newton-ra kapott Google-találatok számának összevetésével, ill. a ma is aktív Newton-fórumok és levelezési listák forgalmának ellenőrzésével), amely máig kultikus központi alakja a PDA-k történelme iránt érdeklődők emlékezetének. Ez a hatalmas felhajtással beharangozott PDA használta legelőször a "PDA" mozaikszót, amit John Sculley, az Apple CEO-ja 1992 januárjában, a téli CES-en dobott be a köztudatba.

 

A gép forradalminak hirdette magát. Mérete hatalmas volt, de egy kézzel simán meg lehetett fogni. Fogása nagyon biztonságos, mert az egész gép gumírozott, így garantáltan nem csúszik. (Bárcsak minden mai PDA ilyen biztonsággal megfogható lenne!)

 

Na igen, de mi a helyzet az egész gép lelkével, a sokat reklámozott írásfelismeréssel (HWR, handwriting recognition)? Ha az ember hajlandó volt szépen írni, illetve elég régen megvolt a gépe ahhoz, hogy az "megtanulja" az írását, akkor egész elfogadható, 98% körüli találati arányú volt. Nem fair egy 10 évvel későbbi gépbe (HP iPAQ 2210) épített kézírásfelismerővel (Calligapher) összehasonlítani az eredeti Newton-ét, de mégis megteszem: tűz és víz. Az előbbihez nem kell alkalmazkodnia az embernek, és úgy is elég jó felismeri az írását, az utóbbihoz igen (vagy nagy türelemmel be kell tanítania, hogy az egyes leírt betűk miként értelmezendők). Persze, a 10 évvel ezelőtt is használt kézírásfelismerés még mindig jobb, mint a Palm-ok alap Graffiti-je (lásd később), amit szintén meg kellett tanulni, és, bár meglehetősen jó hatásfokú felismerést biztosít, jellemzően csak PDA-kon használható.

 

A Newton-vonal egészen 98 elejéig élt, amíg az Apple, a HWR viszonylagos gyengeségei miatti médiabeli fanyalgások miatt, le nem állt teljesen a sorozat gyártásával és supportálásával (az Apple azóta sem mert újra beszállni a PDA-bizniszbe; helyette inkább az iPod-dal, http://www.apple.com/ipod/, tarol). Az akkori legújabb Newton-modellek, a 2000-res és a 2100-as, a maguk korában (1997) a konkurenciához képest kimagasló teljesítménnyel (162 MHz-es, 220 MHz-re könnyen upgradelhető ARM CPU) rendelkeztek, miközben a WinCE-alapú konkurencia még átalában csak 40-60 MHz-es SH3/MIPS, a Palm pedig 16-20 MHz-es Motorola proceszoroknál tartott. A gépnek a gyors processzora és a kis fogyasztású, nagyméretű képernyője és a legújabb kapcsolódási technológiákat (Bluetooth), valamint pl. GPS-t is támogatni képes, versenyképes hardvere miatt ma, a gép "halála" után öt és fél évvel is nagy rajongótábora van (http://www.newtontalk.net) - ennek a hivatalos levelezési listának a forgalma több nagyságrenddel magasabb, mint például a Sony régebbi Clié gépeié, például az NR-70-é. Egy jó, a Newton-modelleket külön keresgélés nélkül bemutató oldal a http://www.everymac.com/systems/apple/messagepad/index.html címen van.

 

A Newton MessagePad. Tőle balra az iPAQ 2210, jobbra az iPAQ 3660, természetes szórt fényben, vaku és háttérvilágítás nélkül. Jól látható a 2210 transzflektív képernyőjének igen gyenge teljesítménye szórt (nem nap) külső fény esetén. Szerencsére, ilyenkor magas szintre állítva az ilyen gépek  háttérvilágítását, jóval olvashatóbb képernyőt kapunk.

 

90-es évek eleje-közepe: MS DOS-os, GEOS-os x86 gépek

 

Eközben a billentyűzetes gépek tovább fejlődtek. A HP kiadta 1990-ben az LX95-öt, ami egy igazi MS-DOS alapú, zsebben hordozható gép volt, így képes volt DOS-os programokat futtani. Nem véletlenül hangsúlyoztam ki, hogy zsebben hordozható gépről, és nem laptopról (notebookról) van szó: ezekben ugyanis meglehetősen kicsi, egyszerre igazán jól csak két ujjal kezelhető billentyűzet és limitált memória volt, merevlemez nélkül. A még MS-DOS kompatibilis, és emiatt még ma is rendkívül közkedvelt és keresett gépek sorozatában még a 100LX és a 200LX követte. Közben a HP 1995-ben kiadott egy nem MS-DOS-os, hanem GEOS-os gépet is, az OmniGo 100-ast. Ebben egy 80186-os processzor ketyegett. Előnye, hogy rendkívül felhasználóbarát volt és alapban a ROM-ban levő, azonnal, töltögetés nélkül rendelkezésre álló szövegszerkesztőt, táblázatkezelőt, érintőképernyőt tartalmazott. A 91-ben megjelent PC-s GEOS, amit hihetetlenül optimalizáltak a "kis" x86-os processzorokra (a programozóik szerencsére nem tagadhatták le a C64-es "bitfaragó" múltjukat), jó választás volt, mert valóban elfogadható sebességű volt a gép. Hátránya volt viszont, hogy nem volt MS-DOS kompatibilis módja és nem is lehetett rá egyéb programokat telepíteni (szemben az MS-DOS-os sorozattal), így mára gyakorlatilag teljesen elfelejtődött.

 

A HP OmniGo 100

 

Ekkoriban még jelentek meg tradícionális managerkalkulátorok (azaz olyan gépek, amikre nem tölthettünk le saját programot). Ilyen, közismert gép volt például a Sharp Zaurus ZR-5800-as:

 

Sharp Zaurus ZR-5800

A Palm

Egy kis magyarázattal kezdeném, hogy ne keveredjenek össze a dolgok: a Palm egyszerre egy operációs rendszer (Palm vagy Palm OS) neve és egy cég (volt) neve, amely a Palm OS-re épülő hardvert gyárt. A hardverrészleg új, augusztusban bevezetett (lásd: http://www.brighthand.com/article/Whats_In_A_Name , http://www.palminfocenter.com/view_story.asp?ID=5817) neve palmOne (miközben a Palm OS-t fejlesztő szoftverrészleg neve PalmSource). Hogy ne keveredjen össze az op. rendszer és a gyár, a cikkben mindenhol a palmOne elnevezést használom, ha a hardverről beszélek, még akkor is, ha az éppen tárgyalt időszakban Palm volt a cég neve, és nem palmOne.

 

A palmOne 1996-ban hozta ki első, alapvetően billentyűzet nélküli, Palm OS-alapú gépét, amelynek (ahogy a Microsoft WinCE fejlesztése során is) a tervezése során tudatosan kerülték a Newton halálához vezető folyamatos kézírás-felismerést, és helyette egy, sokkal könnyebben és sokkal kisebb processzorigénnyel felismerhető, ámde külön megtanulandó írásrendszert vezetett be, a Graffiti-t, amely egészen a legutóbbi időkig (amikor is az operációs rendszert gyártó PalmSource átállt a Graffiti 2-nek is nevezett, a rendes íráshoz sokkal közelebb álló, a felhasználó külön írástanulást gyakorlatilag nem igénylő Jot-ra) a Palm OS-alapú gépek központi karakterbeviteli eszköze volt.

 

A palmOne, illetve az op. rendszert liszenszelő, szintén Palm OS-alapú gépeket gyártó cégek gépei klasszikus PIM gépek voltak: nem többek és nem kevesebbek. Fénykorukban, talán egészen 2002-ig, hihetetlen népszerűségre tettek szert. Azonban az, hogy PIM-funkciókon kívül nem sok mindenre voltak használhatók, jelentette a cég piacvesztésének igazi okát is. A fő vetélytárs, a Microsoft, ugyanis már kezdetektől fogva egy szinte teljes, multitaszkos Windows-környezetet próbált (több-kevesebb sikerrel) implementálni a gépeiben. A multitaszk nem jelentett nagy előnyt az internet-kapcsolat nélküli időkben; mihelyt azonban átalánossá vált a zsebszámítógépek interneten történő használata, kiderült, hogy a Palm OS operációs rendszer ebben a tekintetben bizony elég gyengén muzsikál. A Palm OS gépeken ugyanis a TCP/IP alkalmazások közül legjobb tudomásom szerint egyszerre csak a Verichat futhat együtt egy másik netes alkalmazással; ezzel szemben egy igazi multitaszk operációs rendszer akárhány TCP/IP-s alkalmazást együtt képes futtatni (ez lassú GPRS kapcsolat felett igazán hasznos tud lenni, mert az ember tud mást is csinálni, miközben a háttérben például hosszú perceken keresztül töltődnek le a levelei - ugyanerről a problémáról ír például a http://www.palminfocenter.com/forum/topic.asp?TOPIC_ID=15948 topicot). Ennek szerepe igazán akkor van, ha például a  háttérben chat-elünk az IRC-n, leveleket töltögetünk egy taszkban, vagy arra várunk, hogy lejöjjön a böngészőben egy oldal.

 

Amennyiben viszont nem akarjuk internetezésre használni a gépünket, vagy megelégszünk egyszerre csak egy TCP/IP-s taszk futtatásával, akkor a jelenlegi Palm OS  gépek ezen problémája nem igazán érint majd bennünket, mert "normális" felhasználás esetében a Palm OS által használt "kapcsolgatós", "emulált" multitaszk gyakorlatilag ugyanazzal a hatékonysággal és gyorsasággal kezelhető, mint az igazi multitaszking operációs zsebszámítógép-rendszerek taszkváltásai.

 

A Palm OS operációs rendszerét használó gépek nem csak az igazi multitaszk hiánya miatt voltak (vannak) lépéshátrányban a Microsoft-tal szemben, hanem, egészen a legutóbbi időkig, a limitált(abb) multimédia-lehetőségek miatt is. A Palm Tungsten T tavaly októberi megjelenéséig nem volt olyan palmOne gyártmányú gép a piacon, amely tudott volna MP3-akat játszani, ami, valljuk meg, kb. 3 és fél éves hátrány a WinCE-alapú gépekhez képest. Videolejátszó dettó: amíg a WinCE-alapú gépekre már legalább két éve fejlesztik a PocketMVP-t és a PocketTV-t, a két vezető natív DivX/MPEG-2 videolejátszó programot, addig natív DivX-támogatás Palm-ra csak idén tavasszal jelent meg (MMPlayer; http://www.mmplayer.com/). Végezetül, miközben WinCE-alapú gépekre mind MP3, azaz SHOUTcast (Figyelem! A SHOUTcast-ot nagyon sokan hibásan írják. A májusi Magyar PC Magazinban például az összes előfordulásában rosszul írták: egyszer SouthCast-nak, másszor Shotcast-nak), mind WMA, mind WMV streamelhető (Real sajnos csak papíron, mivel a Pocket PC-s RealOne playert még senkinek sem sikerült úgy "beizzítania", hogy valóban lejátsszon streamelt, élő adásokat), Palm gépeken jelenleg semmilyen streaming kliens nem létezik. Az MMPlayer alkotói ígérik az elterjedtebb internetes streaming technológiák támogatását, de hol van az még a megvalósulástól...

 

Van még egy harmadik, ámde szintén fontos oka a Palm OS piacvesztésének: az, hogy a PalmSource liszenszelte az operációs rendszert olyan extenzíven, mint a Microsoft a WinCE-t. Ez utóbbi fűnek-fának engedélyezte, hogy Amerikába, illetve Európába szállítson gépeket (Ázsia tekintetében más a helyzet, oda jópár cég szállíthat Palm-alapú gépeket is); a PalmSource nem, a Sony (róluk bővebben később), a régebben egyetlen egy gépet kiadó HandEra és a gyakorlatilag csak nem a "hardcore" PDA-felhasználókat megcélzó (elavult operációs rendszer, kisfelbontású, sokszor rossz minőségű, STN  képernyő) mobiltelefon-PDA-kombókat gyártó HandSpring kivételével. Ezzel akarta elejét venni a gyakorlatilag házon belüli (hiszen a palmOne és a PalmSource végül is de facto egy cég), saját magának profitveszteséget okozó versenyt. Na igen ám, de jól tudjuk, mi van, ha nincs verseny: innováció sincs. Egy inkább csak kétszereplős (palmOne és Sony) piacon nemigen van verseny, különösen akkor nem, ha a két "versenyző" más-más szellemben gyártja a gépeit (a Sony főleg multimédia-felhasználóknak, a palmOne meg üzletieknek).

 

Az éremnek, szerencsére, két oldala van. A Palm OS-alapú gépek védelmében nem csak a fenti "nem olyan nagy baj az igazi multitaszk hiánya, hiszen nem TCP/IP-s alkalmazásoknál szinte észre sem lehet venni" indokot kell említeni, hanem azt is, hogy a legújabb hardvereik bizonyos területeken sokkal jobbak, mint a "legtutibb" Pocket PC-k. A palmOne transzflektív színes képernyőjű modelljei (ilyenek jelenleg a Palm Zire 71, a Tungsten T2 és a Tungsten C) például összehasonlíthatatlanul szebb, nyugodtabb, szélesebb látószögből látható képernyővel rendelkeznek, mint a mai menő, megfizethető árú, azaz nem hi-end Pocket PC-k (mint például az iPAQ 2210). Ezeknek a képernyőknek a felbontása is valamivel nagyobb, mint a Pocket PC képernyőké (320*320 vs 240*320). Ráadásul ez a felbontás a közeljövőben, az ún. Virtual Graffiti (VG) térnyerésével még tovább nő; az októberben (remélhetőleg) piacra kerülő Tungsten T3 már 320*480-as képernyővel és mellette még az iPAQ 2210-nál is kisebb méretekkel fog rendelkezni. Ez, tekintve a palmOne képernyőinek mesés minőségét, mindenképp a Palm OS felé billenti a mérleg nyelvét. Arról nem is beszélve, hogy év végén/jövő év elején jön a BeOS-alapú, tehát ultrastabil és ultrahatékony (tehát remélhetőleg nem egy WinCE-szintű) Palm OS 6, ami már igazi multitaszkot is támogat majd.

 

Sony

 

És még nem is beszéltünk a Sony gépeiről, amelyek mindig is a palmOne gépei előtt jártak a multimédia (MP3-mat pl. jóval a palmOne előtt kezdtek játszani a Sony gépei), valamint az innováció szemszögéből. Az első, VG-t használó, azaz a teljes 320*480-as képernyőfelületet, holt, statikus területek nélkül kihasználó Palm OS alapú gépet a Sony adta ki (tavaly, a Palm OS 4-et futtató NR-70(V)-(e)t), és azóta is, minden "komolyabb" gépe ilyen. Ilyenek a "thumbboardos", azaz miniatűr (emiatt sajnos elég nehezen használható) billentyűzettel rendelkező, "clamshell", azaz szétnyitható házú gépek esetében a NX- és NZ-sorozatú gépek (bemutatásuk később). Kivételt képeznek az olcsóbb, Palm OS 4-et futtató modellek (SJ-20, 22, 33 stb.), illetve az idei, OS5-ös TG50, ami egyébként nagyon ász kis gép, mert van benne Bluetooth és pirinyó.

 

Sajnos a Sony-nál sem minden arany, ami fénylik. Az egyik legnagyobb gond a cég gépeivel az, hogy szinte kizárólag csak a Sony saját, drága, és, a Pro verzió előtt, maximum 128 Megabyte-os Memory Stick-jével (MS) bővíthetők (ami, megjegyzem, rájuk is fér, hiszen a központi, hasznos RAM memóriájuk még a jelenlegi csúcsmodelljeikben csak 13-16 Mbyte). Ugyan a fent említett "clamshell" gépek közül az NX-esekben és az NZ-90-ben bent lévő, a Sony által eredetileg kizárólag Wi-Fi bővítőkártyák (és nem memóriakártyák) számára tervezett CF foglalatban lehet egy független gyártó által kiadott segédprogrammal CF memóriakártyákat is használni. Persze a Sony nem tűrte el a MS-eladásokat veszélyeztető CF memória-kompatibilitást, így a legújabb sztármodellből, az UX50-ből, már kivette ezt a bővítőkártya-helyet, hogy a vásárlókat MS (Pro) vásárlására kényszerítsék, a lényegesen olcsóbb CF memóriakártyák helyett.

 

A másik probléma az a Sony gépeivel, hogy elég gyengécske az utólagos support. Ez azt jelenti, hogy ha az ember megveszi ma a legújabb Sonyt, akkor szinte biztos, hogy két év múlva nem lesz hozzá support (pl. az akkori op. rendszert biztosan nem telepíthetjük fel rá, szemben a Palm saját, komolyabb gépeivel, illetve szinte az összes, nem a legeslegolcsóbb kategóriájú Pocket PC-vel).

 

A harmadik probléma a Sony saját API-jainak titkossága. Emiatt van az, hogy egy sor olyan program, ami jól "szól" a palmOne saját gépeivel, meg se nyikkan, vagy ha igen, azt is csak gyatra minőségben a Sony gépein (ugyanis az API hívások közül csak a 8 kHz-es hangvisszaadás van dokumentálva).

 

Nagyon ajánlom a Sony tenyérgépei iránt érdeklődőknek az http://www.cliesource.com oldal meglátogatását, különös tekintettel a fórumára; ez utóbbiban nagyon sokat lehet tanulni a gépekről.

Palm OS verziók

Pár szót hadd szóljunk a Palm OS verzióiról is: nagy vonalakban annyit kell elmondani, hogy a három mérföldkő a 4-es (ill. azelőtti), az 5-ös és jön a 6-os verzió. A 4-esnél régebbi verziójú OS-t futtató Palm OS zsebgépekkel itt nem foglalkozom, mivel teljesen elavultak, bár kisigényű, PIM-szolgáltatásokon kívül tényleg semmit nem igénylő embereknek megfelelhetnek.

 

Palm OS 4

A 4-es verziójú OS-t futtató gépeket mind a palmOne, mind a Sony, mind a kisebb Palm OS-liszenszerek kínálatában  megtaláljuk. Elmondható, hogy igényesebbek ne vegyenek ilyen gépeket, mert az 5-ös OS-t futtató masinákhoz viszonyítva viszonylag lassúak, és, tisztelet a Sony-féle kivételeknek (SJ-sorozat), a képernyőik felbontása is alacsonyabb. Legismertebb példányaik a Palm m505 és m515; mindkettő felejthető képminőségű, sebességű és felbontású.

 

Palm OS 5

Az OS5 a jelenleg kurrens verzió; ezt futtatja a palmOne saját, 300$-os "nép-PDA-ja", a Palm Zire 71, illetve a Tungsten-vonal (a zsákutca, kerülendő Tungsten W kivételével, ami még OS4-es). Az ilyen gépek processzora, szemben az OS4-es gépekével, villámgyors, mivel ARM. A képernyő felbontása is megnőtt: a korábbi 160*160-ról 320*320-ra. Sajnos a processzor- és a felbontásváltás negatívumokat is rejt: nem garantált, hogy egy OS5-ös gépen elindul egy régebbi gépre és Motorola procira írt/fordított program (ilyen, jól ismert példa pl. a Vodafone Connect Me! szoftvere a Voda GPRS-hez való kapcsolódáshoz; szerencsére, nélküle is simán lehet GPRS-ezni egy Palm OS 5-ös gépről, némi sajátkezű konfigrurálás után), ill. ha elindul, akkor is emulált módban, ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag csak Motorola-sebességen fog az futni (jó esetben). Erre a legjobb példa a Mobipocket Reader Palm-os változatának OS5-ös verziója, ami hihetetlen lassan keres a szövegben, mivel emulált kódot futtat.

 

Palm OS 6

Az immár Unix-alapú OS6 legkorábban az év végén várható. Óriási áttörés lesz a jelenlegi Palm OS-verziókhoz képest, mivel igazi multitaszkot támogat majd. Az akkor árusított hardver (pl. palmOne Tungsten T3) pedig pariban lesz a Pocket PC-kével, különös tekintettel a 320*480-as, a P/PC-khez képest extra minőségű, képernyőkre és kis méretre.

 

A kurrens Palm OS modellek

Ebben a részben kicsit továbbmegyek a rózsaszínű gyári katalógusok és reklámok világán, és megírom, mit gondolnak a felhasználók az egyes Palm (ill. később, WinCE) gépekről. Nem a magam véleményét ismertetem, hanem, a nemzetközi Palm-os (WinCE-s) fórumok túlnyomó többségének (leginkább offline PDA-s e-readerben történt) átolvasása utáni összefoglalást. Megjegyzem, hogy mindkét platformot egyformán kedvelem és mindkettőből vannak gépeim, így nem is lehetnék elfogult bármelyik irányába. A gépekhez, helyhiány miatt, nem közlök képeket - az Interneten orrba-szájba találtok ilyeneket, ha a Google-lal rákerestek. Az egyes gépekről csak az összehasonlító képernyőfotós szekcióban találunk képeket, mert az interneten fellelhető anyagokhoz képest azok valóban relevánsak. Nem adom meg az egyes gépcsoportok/gyártók specifikus fórumait sem. A legjobb Palm-os fórumok a köv. címeken találhatók; ezeken belül általában gyártóra lebontott alfórumok vannak: http://www.cliesource.com/forums/forumdisplay.php?forumid=2, http://www.interpug.com/find/, http://discussion.brighthand.com/forumdisplay.php?forumid=118 (hoszt: www.brighthand.com). Vigyázzunk, ez utóbbin belül nem látszik a Palm hivatalos oldaláról is fellinkelt, a palmOne gépeivel foglalkozó, leglátogatottabb Palm-os fórum, a http://discussion.brighthand.com/palmhandhelds/!

Kurrens palmOne gyártmányú gépek

m515: OS4-es, kisfelbontású képernyővel szerelt, elavult, ugyanakkor PIM-célokra megfelelô gép. Talán egyetlen előnyük a kis méret és a magas akku-üzemidő. Közvetlen elôde/rokona az m500 és az  m505. Az m500 képernyője fekete-fehér; az m505-é színes (de nagyon rossz háttérvilágítással). Az m515-ben már kijavították a háttérvilágítás hibáit.

 

Zire: 99$-os (nálunk is hasonló árfekésben forgalmazott), igen olcsó, kisfelbontású, fekete-fehér gép. Ez sajnos igen kis (2Mbyte), ráadásul bővíthetetlen memóriát is jelent. PIM funkciókra jó, de másra nem igazán.

 

Zire71 (rövidítve: Z71, Z|71): ez a palmOne igazi középkategóriás (300 US$) "népszámítógépe". Borzasztó sikeres - az Amazon.com eladási statisztikái szerint messze ez a legkelendőbb PDA, a Pocket PC kategóriát is ideszámítva. Palm OS5.2 fut rajta (azaz a legmodernebb OS5 verzió), beépített, VGA felbontású, közepes minőségű, jó, ha van-kategóriájú fényképezőgép van benne (ami, mivel nagyon nehéz észrevenni, különösen jól lehet lesifotókat lőni). Processzora TI OMAP, meglepően gyors, de sajnos jelenleg nem overclockolható, szemben az XScale-lel, ami a legtöbb egyéb Palm OS 5-ös gép procija. Képernyője fantasztikusan jó, "hazavágja" a Pocket PC képernyőket is mind frissítési frekvenciában (nem "villog", szemben mondjuk az iPAQ 2210 képernyőjével), mind színtelítettségben, mind "semlegességben" (nincs zavaró alaptónus). Ugyanez a képernyő van az alább bemutatott Tungsten T2 és C gépekben is, illetve az előzetesen kiszivárgott képek alapján hasonló minőségű lesz a T3-ban is. 16M RAM van benne (ebből 13M használható, mint a legtöbb egyéb, 16M RAM-mal felszerelt OS5-ös gépen). Wireless képességekkel az infra kivételével nem rendelkezik. Multimédia-képességekkel viszont igen, bár szoftverileg - még ha az MMPlayer nagyon ígéretes is - ezt még nem tudja annyira kihasználni, mint a Pocket PC-k. Sajnos a végerősítője elég kis teljesítményű - érdemes hozzá érzékeny fej/fülhallgatót venni, és/vagy olyan hanglejátszót használni, ami támogatja a túlvezérlést (a géphez adott RealOne ilyet nem tud; ajánlom az Aeroplayer-t). Diktafon-funkciókra nem használható, szemben a Tungsten-vonallal, illetve a Sony jobb gépeivel és a Pocket PC-kkel.

 

Tungsten T (T|T): a palmOne első OS5-ös gépe volt, tavaly októberben jött ki. BT-je van és diktafonként is használható, ami abszolút újdonság volt a Palm OS alapú gépek között. Képernyője sajnos csak reflektív, többek között ezért is álltak le a gyártásával, és nyergeltek át a T2-re. Ez volt a legelső palmOne gyártmányú gép, amely 16 bites sztereó hangfokozattal rendelkezett.

Kiadásakor volt egy nagyon durva bug-ja, mert a beépített DSP a hangfájlokat 6 kHz körüli mintavételezéssel dekódolta (azaz nem voltak magashangok). Azóta ezt a szoftveres bugot kijavították, így ne "üljünk fel" az olyan állításoknak, hogy úgymond "rossz a hangja". (Persze emiatt még nem lesz jó vétel, még ha most már csak 300 US$-ba kerül is.)

 

Tungsten T2 (T|T2): kb. ugyanaz, mint a T|T, de transzflektív, minőségi képernyője van. Júliusban jött ki. Mivel itt kopogtat az ajtón a T|T3, szerintem most kérdéses, hogy megéri-e megvenni (én mindenesetre várnék vele 1-2 hónapot, mert a T|T3 sokkal jobb lesz). A palmOne is csak rövidéletű, szinte nulla fejlesztési költségű (már létező alaplapból + képernyőből összerakott) gépnek szánta, hogy kitöltse az időt a nagy durranás, a T|T3 megjelenéséig.

 

Tungsten T3 (T|T3): kalandos történetű, jelenleg még nem kiadott gép, amely infóinak kiszivárogtatása több, mint valószínű, hogy magának a Palm-nak a műve, hogy az embereket eltántorítsa az iPAQ 2210-től, illetve a Sony UX50-étől. Ugyanazzal a technikával készült képernyője lesz, mint a Zire71-nek ill. a T|T2 és T|C gépeknek, "csak" nem 320*320-as, hanem 320*480-as. Ismerve a Zire71, a T|T2 és T|C képminőségét, talán nem túlzás azt álítani, hogy a gép tarolni fog. Ha minden igaz, októberben kerül piacra. A legújabb hírek tekintetében lásd még: http://discussion.brighthand.com/palmhandhelds/showthread.php?threadid=39970

 

Tungsten C (T|C): szintén új gép. A vállalati felhasználóknak tervezték, így sajnos nincs benne BT, van viszont Wi-Fi. A hangrész kapcsán elkövettek egy óriási hibát, az ui. mono (lásd még: Nokia 7650/3650 egyik legnagyobb hiányossága). Van egy másik nagyon komoly hibája is: a képernyője könnyen tönkremegy, a gyenge szerkezeti felépítés miatt (lásd http://discussion.brighthand.com/palmhandhelds/showthread.php?threadid=38634). Konklúzió: felejtsük el, és vegyünk helyette egy BT-s PDA + mobil kombót.

 

A palmOne régebbi, márnem gyártott gépeivel kapcsolatban lásd: http://www.palmone.com/us/products/handhelds/other/.

 

Sony gyártmányú gépek

Itt csak az ismertebb, nem (annyira) kifutott, inkább csak a vérbeli PDA-sok szívét inkább megdobogtató hi-end modellekkel foglalkozom, ezért nem szentelek  külön helyet az SL10, S320, S360, SJ30, T415, T665, T615C, N610C, N710C és N760C-nek. Sajnos/szerencsére a Sony gyakorlatilag háromhavonta kihoz egy-egy új készülékcsaládot, így irgalmatlan sok helyet elvinne, ha az összes gépét bemutatnám.

 

Amit nagy vonalakban nem árt tudni: a Sony-nak jelenleg háromféle termékcsaládja van, az olcsó, OS4 és Motorola-alapú, de a palmOne hasonló modelljeinél a nagyfelbontású, minőségi(bb) képernyő miatt sokkal jobb SJ-sorozat  (jelenleg: 20/22/33); a "középkategóriás" TG-sorozat (jelenleg a TG50), illetve a "hi-tech" NX/UX-sorozat (a szintén ide tartozó NZ90-et nem tüntettem fel külön sorozatként, mert úgy néz ki, nem lesz folytatása.).

 

Kezdjük a hi-tech vonallal, időrendben.

 

PEG-NR70/ PEG-NR70V: a Sony első "clamshell", szétnyitható design-ű, 320*480-as felbontású (azaz Virtual Graffiti-s), a maga korában hi-tech gépe. Tavaly nyár elején jött ki. Sajnos még csak OS4 fut rajta, és Motorola procija van, így lassú. Használtan már 60-80e körül hozzá lehet jutni egy ilyen darabhoz. Az más kérdés, hogy tekintve elavultságát, megéri-e. A két modell közötti különbség a beépített kamerában van (a V modellben van ilyen; persze ne számítsunk minőségre, mert max. csak 320*240-es képeket képes rögzíteni és videókat nem). Már kifutott, nem gyártott típus. Lásd pl. http://www.pdabuzz.com/Reviews/Detailed/Sony_CLIE_NR70_series.html.

 

PEG-NX60: az NR-70 utáni köv. lépcsőfok, már OS5-öt használó, 200 MHz-es XScale alapú gép. Design szempontjából gyakorlatilag ua., mint az NR-70, azzal a kivétellel, hogy ebben már megtalálható egy plusz CF kártyahely, amit eredetileg csak és kizárólag Wi-Fi bővítőkártyák számára terveztek (a Sony soha nem akarta a Memory Stick-eladásait veszélyeztetni.) Ez persze nem akadályozott meg néhány szemfüles, a Sony-tól független embert, hogy támogatást írjon a CF memóriakártyák kezelésére. Ez azt jelenti, hogy bármelyik NX modellhez, ill. az NZ-90-hez felhasználhatjuk a CF memóriakártyáinkat. (Sajnos a legújabb, UX-es sorozathoz már nem - a Sony, látva a CF memóriadriver sikerét, nagy sietve eltüntette a kártyahelyet.) Nincs benne kamera. Újítás benne a diktafon-funkció, amely minden további komoly Sony modellben is megtalálható.

 

PEG-NX70V: ebben megint van kamera (szemben az NX-60-nal), amely immár 310 kpixeles, azaz VGA felbontású. Minden, az NX-60-ban bevezetett újdonság megtalálható benne (diktafon, CF kártyahely stb.).

 

PEG-NZ90: idén tavasszal jött ki. Az NX-sorozat újdonságain felül BT van benne, valamint egész elfogadható minőségű, 2 Mpixeles (!) kamera (vakuval). Ez már (szemben az NR/NX modellekkel) folyamatos videót is képes rögzíteni, bár csak 160*120-ban. Sajnos a mérete (na meg a 800 $-os kezdőára) is meglehetősen nagy lett, így nem is lett különösképp sikeres, különösen amiatt, mert még mindig csak 16M RAM-ja van. Megvásárlását nem igazán ajánlom, még a jelenleg 600$ körüli áron sem, mert túl nagy, kicsit elavult és azért a kamerája sem túl profi egy külső, normális, 50e Ft-ért megkapható 2 Mpixeles Nikon vagy Canon alapmodellhez képest.

 

PEG-NX73 és 80: most nyár elején jött ki, sajnos még mindig csak OS 5.0-val, miközben a kiadásukkor már rég az 5.2 volt a kurrens verzió. Forradalmi újdonságokat, sajnos, nem tartalmaz (BT-t sem), emiatt a különböző Palm-os siteokon meglehetősen hűvös fogadtatásban részesült (az emberek ugyanis egy clamshell és thumbboard nélküli, miniatűr, VG-s, azaz 320*480-as modellt vártak, erre gyakorlatilag egy régi gépet kaptak, más modellszámmal). A 73-asban a megszokott 310 kpixeles, a 80-asban 1.3 Mpixeles kamera van. Talán az egyetlen újítás a "becsukható" CF kártyahely, ami egy picit kecsesebbé tette a gépet. Érdemes megemlíteni, hogy egyes Sony kiegészítők, például a többek között GPS modult is tartalmazó PEGA-CC5 autós kit csak ezzel a két modellel (és a TG50-essel) kompatibilis, a régebbi NX-ekkel, ill. az NZ-90-nel nem.

 

PEG-UX50: amekkora csalódás volt a Palm-társadalom számára a PEG-NX73 és 80, olyan hatalmas örömmel fogadta a jelenleg legújabb Sony-csúcsgépet, az UX50-est. Ebben mind BT, mind Wi-Fi van. A billentyűzet immár nem thumbboard, hanem jóval nagyobb. A készülék mérete, ennek ellenére, kisebb, mint az NX-sorozaté (az NZ-90-nél pláne). Sajnos ennek is vannak hibái: ahogy már említettem, nincs benne CF foglalat. A kamerája is csak 310 kpixeles. A programtárolásra használható RAM mérete is (tisztán) csak 16 Mbyte, bár a gépben 100M fölötti RAM található. A 16M-n felül fennmaradó részt viszont nem használhatjuk programtárolásra. Szerintem ez egy olyan öngól volt a Sony részéről, ami megbosszulja majd magát - a T3-ban ugyanis 64M, bármire felhasználható memória lesz. Hasonló problémát jelenthet majd az NX-ek 3.8"-es képernyőméretének 3.2"-ra redukálása (ami azért már a kisebb felbontású Pocket PC-k között is túl apró), ill. az, hogy a gép nem ismeri a Palm OS-nél default portrait (álló) módot még becsukott billentyűzet esetén sem. A gép kistestvére az UX40, amiben nincs Wi-Fi, és 100 dollárral olcsóbb (600$).

 

Az SJ-sorozatban (tehát az olcsó kategóriában) jelenleg három kurrens gép található: az SJ-20, az SJ-22 és az SJ-33. Mindhárom gép 320*320-as képernyővel és OS4-gyel (ennélfogva Motorola prockóval) rendelkezik. A 22-es és a 30-as színes modell, a 20-as nem. Olcsók és az elterjedt Palm Zire/m505/m515-höz képest sokkal használhatóbbak. Az SJ20 például már 129 US$-ért kapható, ami már majdnem a Zire szintjén van (a gép viszont nem); az SJ 33-as 220$ körüli, ami a Zire71-nél 80 dollárral kevesebb. Közülük egyedül a 33-as játszik MP3-akat és egyiknek sincs diktafon-funkciója.

 

A TG-sorozat jelenleg csak egy készülékből áll, a 350$-os TG50-ből. Kellemes (van benne diktafon és BT) és (ezért a tudásért) kifejezetten olcsó darab, viszont feleslegesnek tartom a thumbboard-ot, így azt javaslom, hogy várjuk meg a thumbboard nélküli, VG-s, hasonlóan nem clamshell, azaz nem tégla vastagságú, BT-s Palm OS modelleket, mint pl. a T3-at.

 

A Sony modelleivel kapcsolatban lásd még: http://sonyelectronics.sonystyle.com/micros/clie/. Sajnos a szimmetrikus méretű (160*160 vagy 320*320) Sony gépek képernyőjének aktuális fizikai méretéről nagyon kevés online információ található. Általában 2.8" és 3.5" között változik (egy sorozaton belül is). Az NR/NX/NZ-sorozat képernyője 3.8"-os, az UX-é 3.2", ami még a palmOne 3"-os, már így is elég "tömör" képernyőjének miniatüritásán is túltesz. Képminőség tekintetében "az újabb feltétlen jobb" érvényes: a régi(bb) NR70 esetében például sokan panaszkodnak az elégtelen fényerőre és a még az NX-sorozatnál is gyengébb képernyőre, miközben a (legújabb) UX50-est az iPAQ1910-es képernyőjét is "ütőnek" nevezik. A régebbi NX modellek (60/70) képernyője állítólag jóval gyengébb az újabbakénál (73/80); ez utóbbiak pedig az UX-szel nincsenek pariban.

 

HandEra

Anno csak kettő, ugyanakkor figyelemreméltó géppel rukkolt elő. Az egyik a 330-as. Ez minden tekintetben forradalmi gép volt: dupla bővítőkártya, VG és (fekete-fehér, de egész elfogadható) 320*240-es képernyő (akkoriban még csak 160*160-as gépek voltak). Sajnos már régóta nem gyártják, és a HandEra is befejezte a működését, mert túl sokba került a Palm OS liszenszelése. A CF foglalat mindenképp szót érdemel: ez azóta is fájdalmasan hiányzik a palmOne gépeiből, és garantáltan hozzájárult, különösen a dupla bővítőslotos Toshiba, Dell Axim, valamint a h2210 megjelenése miatt, a Palm OS-alapú gépek eladásainak csökkenéséhez.

 

A másik gépe a TRGPro, ez is fogad CF-et, de minden más paraméterében "normál" Palm (képfelbontás, processzorsebesség stb.)

 

Garmin

A különben magukban használható GPS-vevőiről híres cég igen nagy, az egész Palm-közvéleményt felcsigázó dobása volt az 500 dollár körül (az Amazonon már 470$) Garmin iQue 3600-as, ami OS5-ös gép, 32M RAM-mal, SD (sajnos nem SDIO - állítólag ez szoftveres butítás, tehát abból korrigálható is, szemben pl. az iPAQ 1910-zel) slottal, diktafon-funkcióval. A lényeg csak ezután jön: van benne GPS vevő, és VG-s, azaz a képernyője 320*480-as felbontású. A képernyő mérete 3.88", ami egyáltalán nem rossz. A GPS-rész elég komoly (útvonaltervezés, hangnavigáció stb. - ez az, ami pl. a h2210-hez ingyen adott AeroMap 1.5-ből hiányzik), bár az eddig publikált teszteredmények szerint nagy fogyasztású, nem LP (Low Power) - két óra alatt teljesen lemeríti a gépet. Ez bizony nagyon rossz pont ma, amikor már az LP alapú GPS vevők ugyanolyan olcsók, mint a régik. Szemben a Sony clamshell (NX/NZ) modelljeivel, ez ráadásul, a beépített GPS ellenére (amely általában azért tetemesen megnöveli a gépek méretét, lásd pl. az iPAQ GPS kabát méretét), egész kicsi gép. Sajnos a fenti ár csak az USA térképeket jelenti; Európa-térképekért állítólag +200 $-t kell fizetnünk, és "természetesen" Magyarország-térképek még nincsenek, így nem sok hasznát látom jelenleg, hiszen minden komolyabb magyar GPS-alkalmazás kizárólag Pocket PC-s. Lásd még: http://www.brighthand.com/article/Garmin_iQue_3600_review, http://www.msnbc.com/news/946440.asp?cp1=1, valamint a PIC és a Brighthand fórumait. 

 

WindowsCE

 

Eközben a Microsoft sem maradt tétlen. 1994-ben bejelentette a Windows (pl. szórakoztató) elektronikai (innen a CE, azaz Consumer Electronics elnevezés) eszközökben futtatható, kisigényű változata, a WindowsCE (rövidítve: WinCE) fejlesztésének kezdetét, amely első verziója ténylegesen 96 végén jelent meg.

 

A Microsoft nagyon vigyázott arra, hogy nehogy elkövesse az úttörő Apple hibáit, így teljesen kihagyta a HWR-t a készülő op. rendszer, illetve referenciagépek terveiből, és még csak véletlenül sem használta a PDA nevet, mert abból mindenki az Apple Newton-ra. Mivel egyáltalán nem akart hasonlítani a Newton-ra, az első körben, 1996 és 1997 között (a WinCE 2.0-s verziói előtti időkben) kizárólag billentyűzetes (ámde érintőképernyős, hogy valahogy az egeret is emulálhassák) gépek jelentek meg (ekkoriban az op. rendszer nem tartalmazott rajzolóprogramot, így, külső programok installálása nélkül, tényleg csak programvezérlésre használhattuk a ceruzát). A WinCE tervezésekor szem előtt tartott célokkal kapcsolatban érdemes elolvasni az operációs rendszer PIM, játék és levelezési kliens-részének vezető tervezőjével, Robert O'Hara-val készített interjút a http://pocketpcmag.com/Premier/ohara.asp címen.

 

Mindenképp hatalmas előnye a WinCE-nek, hogy a programozása minden tekintetben egyszerű egy Windows programozónak, lett légyen szó akár sima Win32 API-ról, akár MFC-ről, akár .NET-ről. Mindhárom technológiát támogatják a gépek (természetesen a legelső gépek "csak" a Win32 API-t és így tovább: a maiak már mindegyiket), marginális különbségekkel és megkötésekkel. Ez órási előny például a Symbian-hoz vagy a Palm OS-hez képest, amely lényegesen "nyakatekertebb".

 

A P/PC gépekkel kapcsolatos fórumok közül a három legjobb a http://pocketpcthoughts.com/, a http://www.pocketpcpassion.com és a http://www.brighthand.com/ site-on van. A Microsoft P/PC newsgroup-jait is érdemes megnézni (a listájuk a http://www.cewindows.net/newsportal/ oldalon található). Németül tudóknak ajánlom a http://www.ppc-welt-community.info fórumát is. WinCE (nem P/PC) fórumot, a H/PC-k kihalása miatt, már nem igazán találunk.

 

WindowsCE 1.0

A WinCE legelső változata. Az ezt futtató gépek még jellemzően 2-4 MByte memóriával, 33 és 44 MHz közötti, nagyon lassú (nem ARM) processzorokkal és 240*480-as, kizárólag fekete-fehér képernyővel rendelkeztek (az akkori operációs rendszer egyáltalán nem is támogatta volna a színes képernyőket). Egyetlen kivétel volt a régi motoros HP 300LX és 320LX gépei, amelyben vízszintesen már "extra nagy", 240*640-as volt a képernyő. Ez a méretkülönbség szerencsére egyáltalán nem okozott kompatibilitásbeli problémákat, mivel a WindowsCE már, szerencsére, kezdettől fogva támogatta a bármekkora képernyőméret dinamikus kihasználását (nem úgy, mint a kötött felbontású Palm). Emiatt van az, hogy például ma is, a billentyűzetes gépekre írt Windows CE 2.11-programok 99%-át gond nélkül futtathatjuk a lényegesen kisebb képernyővel bíró, ún. Palm-size PC-ken (ezekről majd később).

 

A WinCE 1.0-nak ma már gyakorlatilag csak történelmi jelentősége van. Ennek oka az, hogy még ma is sok komoly programnak jelenik meg az újabb, jellemzően 2.11-es és afölötti verziójú WinCE-ket támogató verziója. Ezek viszont semmilyen trükkel sem futtathatók WinCE 1.0-s gépen. Így, ilyen gépet csak akkor érdemes vennünk, ha olcsón megkapjuk, és tényleg csak szövegszerkesztésre akarjuk használni. Persze ne feledjük el, hogy még kialakulatlan, "kétujjas" billentyűzetük miatt sokkal lassabban és pontatlanabbul fogunk velük gépelni, mint például egy új(abb) HP Jornada 720-assal vagy egy összecsukható Palm-os vagy Pocket PC-s billentyűzettel. A mobil internetezést is felejtsük el: ezekkel a gépek infrán keresztül nem fogunk hozzákonnektálni egy mobiltelefonhoz. Egyedül az analóg modemes megoldás működik. Mindenesetre 15-20e Ft-ot még ma is megér egy WinCE1.0-s gép. Ha találunk hozzá, a gépek egy részét upgrade-elhetjük újabb WinCE verzióra (lásd az alábbi linken található táblázat alsó két sorát).

 

A WinCE 1.0-t futtató gépek táblázatos összehasonlítását a http://www.cewindows.net/wce/wcetech.htm címen, a WindowsCE legkomolyabb oldalán, a CEWindows-on találjuk.

 

A HP 320LX

WindowsCE 2.0/2.11

Kb. 1 évvel a WinCE 1.0 megjelenése után a Microsoft kiadta az operációs rendszer új, feljavított verzióját. Az új verzió eleve támogatta a levelek csatolt állományainak kezelését, illetve a Start menübe almenük helyezését (a WinCE 1.0 még ezt sem ismerte). A javítások, újdonságok teljes listájával kapcsolatban lásd az http://pocketpcmag.com/Jan/gulrajani.htm és az http://www.cewindows.net/wce/wce20.htm oldalt.

 

Ekkor debutáltak a legelső, WinCE-re épülő tenyérgépek is, amelyeket először Palm PC-nek, majd, mivel a konkurens, ekkoriban szinte az egész tenyérgép-piacot uraló Palm sikeresen "megfúrta" az elnevezést, Palm-size PC-nek neveztek. Ezek gyakorlatilag egy az egyben "félbevágott" képernyőjű testvérei voltak a "nagy", billentyűzetes (hivatalos neve: "Handheld PC", vagy H/PC; azért nem HPC, mert az meg a HP céget zavarta volna) WinCE 2.0 gépeknek.

 

Olyannyira nagy volt ekkoriban a hasonlóság a billentyűzetes és a billentyűzet nélküli WinCE gépek között, hogy egy Palm-size PC a legtöbb, kifejezetten csak Handheld PC-re fejlesztett és azon tesztelt programot is futtatta. Ez mindenképp óriási előnye a volt a 2-es sorozatú WinCE gépeknek. Összehasonlításképp, ma jóval nagyobb a programmatikus különbség egy billentyűzetes és egy anélküli gép között, mint akkor volt. Ez azt jelenti, hogy például az iSilo nevű e-könyvolvasó program, amelynek hivatalosan csak H/PC-s változata van, simán elfut (néhány, a program indításakor kirakott, nagydarab, így nehezen, csak többszörös odébbhúzás után becsukható dialógusablak kivételével) a Palm-size PC-ken is. Ugyanez nem működik egy WinCE 3.0 alapú H/PC, és egy szintén WinCE 3.0 alapú Pocket PC között. Megjegyzendő, hogy ez utóbbi nem igazán zavarja a Pocket PC-seket (szemben a H/PC 2.11 vs Palm-size PC-esettel, amikor több volt és manapság is több is a 2.11-es H/PC-s program, mint Palm-size párja), mivel manapság gyakorlatilag egyáltalán nem fejlesztenek WinCE 3.0-alapú H/PC-kre; azok piaci részesedése szinte nulla és a legtöbb gyártó (a legnagyobb volumenű eladásokat produkáló HP is!) leállt a gyártásukkal.

 

A http://www.cewindows.net/ce20.htm oldalon a WinCE 2.0 -alapú gépek listáját láthatjuk.

 

A 98 nyarán beharangozott (http://pocketpcmag.com/Nov/hpcpro.asp), és 1999-ben megjelent WinCE 2.11-ről mindenképp érdemes külön szólni, mert ez is hozott magával egy-két érdekes újdonságot, mint például az USB csatlakozást vagy a 16 Mbyte-ig felemelt Object Store-beli, eddig 4 Mbyte-os maximális fileméret-határt. (Ez a 16 Mbyte sajnos még a 3.0-s WinCE-nél is jelen van, ezért nem tölthetünk nagyobb pl. MP3-akat egy Pocket PC vagy egy Pocket PC 2002-es gép központi memóriájába, még ha látszólag van is neki elég hely.) Az újdonságok teljes listájával kapcsolatban lásd még: http://www.cewindows.net/wce/21/info.htm

 

A 2.11-es WinCE-t futtató gépek listáját a http://www.cewindows.net/ce21.htm címen láthatjuk. A Palm-size PC-knél, ha "ismerős" modelleket akarunk látni, az amerikai/japán, és nem a kínai piacra szánt gépeket nézzük! Mivel a gyakorlatban szinte biztos, hogy Magyarországon nem fogunk ilyen gépekkel találkozni, ezért nem ismertetem őket modellre lebontva. Ha pedig mégis találkoznánk, akkor sikítva meneküljünk, hacsak nem adják oda 10-15e Ft-ért. Ennek oka az, hogy sokkal-sokkal butábbak és lassabbak, mint a WinCE3.0 alapú ún. Pocket PC-k. Még akkor sem igazán jó vétel, ha különben az operációs rendszerük Pocket PC-re van upgradelve, hiszen lényegesen lassabb a processzoruk, mint egy, már jelenleg 30-35e Ft-ért megkapható 3600-as sorozatú iPAQ-é. Ilyen, upgradelt gépek közül a magyar piacon különösen a Compaq Aero 1530 és a Compaq Aero 21X0 van jelen.

 

Érdemes egy-két szót ejteni a WinCE első két verziójának hardverfejlődéséről is: míg az első WinCE gépek, ahogy már említettem, 2-4 Mbyte RAM-mal és 40 MHz körüli processzorral voltak felszerelve, addig a legutolsó, legmenőbb 2.11-es WinCE-t futtató Palm-size PC-k már a 133 MHz-es processzort és a 16 Mbyte RAM-ot is elérték. A képernyő is folyamatosan színesedett: míg az összes WinCE 1.0 gép jó esetben négy szürkeárnyalatú fekete-fehér volt, addig már a legelső, 2.0-s Palm-size PC kivételével (pl. Casio E-10) vagy 16 szürkeárnyalatos, vagy színes képernyős gépekkel lehetett dolgunk. Az elem/akkumulátorok fejlődése is jelentős a vizsgált három év alatt: az összes WinCE 1.0 gép két db. ceruzaelemmel működött, amit jó esetben tölteni is tudott (jellemző, hogy például a HP300LX/320LX még kizárólag csak Ni-Cd akkumulátorokat volt képes biztonsággal tölteni, Ni-MH-t nem); a Palm-size PC-k legjobbjai ezzel szemben már beépített vagy cserélhető Li-Ion akkuval rendelkeztek, amelyek szinte minden paraméterükben jobbak, mint akár a régi Ni-Cd, mind a Ni-MH (ceruza-)akkumulátorok. A hang területén is nagy volt a fejlődés: a WinCE 1.0 hivatalosan még nem támogatta a hangfelvételt (persze ez nem akadályozta meg a gyártókat abban, hogy saját megoldásokat alkalmazzanak: a fenti oldalon levő táblázatban a Voice Recording sort érdemes megnézni. A Philips Velo 1 volt egyébként az a gép, amely hangfelvételi lehetőségének sikeressége miatt implementálták később hivatalosan is az operációs rendszerbe a diktafon-funkciót); a 2.0 már igen. Ekkor, a 2.XX-es időkben, a legnagyobb mintavételezési frekvencia 11 kHz volt (szemben a következő verzió 44 kHz-ével), ami sajnos erősen behatárolja a gépek pl. riportermagnóként való felhasználhatóságát. A hang lejátszása is nagyot fejlődött ezen időszak alatt: a WinCE 1.0 gépek szinte mindegyikének csak beépített, ámde WAV-okat 16 biten lejátszó (tehát nem a régi Palm-típusú, egybites) hangszórója volt. Fejhallgató-csatlakozójuk nem volt; az csak a 2.0-s időkben jött be, de akkor is általában csak monó, ha egyáltalán volt (a hazánkban is igen elterjedt HP Jornada 680-asban például nem). Ez alól csak a maga korában bámulatos multimédia képességekkel rendelkező Casio E-100/105-ös, illetve a "The World is Not Enough" James Bond-filmben is megcsodálható (amire a korabeli szaksajtó szalagcímekkel reagált, lásd pl. http://www.pocketpcmag.com/Jan00/comdex.htm) Jornada 430 SE, valamint pár egyéb gép volt kivétel (a sztereó hangkimenettel, ill. azzal nem rendelkező WinCE 2.XX-es gépek listáját lásd a http://www.pocketpcmag.com/Nov99/online.htm címen).

 

WindowsCE 3.0

Azt tartja a mondás, hogy a Microsoftnak csak a 3-as verziójától igazán használhatók a szoftverei. Ez "bejött" az ultrahordozható számítógépekkel kapcsolatban is, mivel se a WinCE 1.0-s, se a 2.XX-es verziók nem voltak túlzottan sikeresek - a Palm továbbra is tarolt a piacon, a Microsoft-nak nem sikerült áttörést elérnie (lásd még: http://pocketpcmag.com/Nov99/hal.htm). Két gyártó  (a Philips és az LG), amely ott bábáskodott a WinCE születésénél, az elmaradt profit miatt időközben egyszerűen beszüntette a WinCE-alapú gépek gyártását.

 

A 2000 májusában, egy sor, az adott op. rendszert futtató géppel megspékelve piacra dobott WinCE 3.0 megfordította a trendet. A Palm-size PC-kből fájdalmasan hiányzó programok (legfőképpen a Pocket Office programjai; a Pocket Internet Explorer - ezután PIE - és a File Explorer) végre itt is megvoltak, és az üzlet is beindult, különösen az akkor igen erős Casio multimédiás gépeinek, illetve az iPAQ 3630-asnak köszönhetően.

 

A Windows CE 3.0 alapú gépek közül, mivel a H/PC-k gyakorlatilag teljesen "kikoptak" (a legismertebb, de ma már nem gyártott HP Jornada 720/728 kivételével), a Pocket PC-k ma a legismertebbek. A Microsoftnak mindenképp nagy áttörést jelentettek a Pocket PC-k - most először történt meg az, hogy a Microsoft operációs rendszerével működő tenyérgépek több profitot termeltek, mint a fő konkurens Palm operációs rendszerével működők, bár a Palm még mindig vezet a darabszám-eladásban. Azért van ez a látszólagos ellentmondás, mert a Palm jellemzően az igen alacsony árkategóriájú, 99$-os Palm Zire-t adja el nagy tételben. A téma iránt érdeklődőknek ajánlom a http://www.pocketpcthoughts.com/forums/viewtopic.php?p=151750 topicot.

 

WindowsCE 4.2

 

Óriási várakozás előzte meg a WinCE 4.2-t és a rá épülő Windows Mobile (WM) 2003-mat (a WM a Pocket PC operációs rendszer most bevezetett, új neve), mivel a régi, 3.0-s  WinCE nem volt optimalizálva a legújabb hardver-eszközökre, azaz az Intel XScale processzorokra. Az ez év júniusában megtörtént debütálást minden, a Pocket PC-k iránt érdeklődő ember lélegzet-visszafojtva várta: végre sikerül-e áttörést elérni az új hardverek támogatásában, vagy marad a 2-3 évvel ezelőtti időket idéző sebességű, még az XScale processzorok előtt használt StrongARM-ok teljesítményét is alulmúló op. rendszer-mag. Jelentem: sikerült, az új op. rendszer valóban jóval gyorsabb ugyanazokon az XScale processzorokon, mint a régi(ek). Ez, párosítva használható képernyővel, kisméretű gépekkel, dupla kártyahellyel és néhány egyéb, hasznos újítással, hatalmas piaci sikert aratott. Ez jutott osztályrészéül a most messze legpopulárisabb és talán, az Asus 620-as mellett, a legjobb ár/érték aránnyal rendelkező Pocket PC-nek, a HP iPAQ 2210-nek.

 

Microsoft Smartphone

A Microsoft kifejezetten az "okos" mobiltelefonok számára is fejlesztett egy, WinCE-n alapuló, op. rendszert. Az ezt futtató gépeken nem futnak az átlagos P/PC-s alkalmazások, hiszen eleve más a képernyő mérete és hiányzik az érintőképernyő-interfész. Ez azt jelenti, hogy a P/PC-re kapható programoknak csak a töredéke (amiket explicit átírtak) fut ezen a platformon. Piaci részesedése jelenleg csekély a Symbian-alapú "okos" mobiltelefonokhoz (SE P800, Nokia 7650/3650, hogy a legfontosabbakat említsük) képest.

A legismertebb WinCE 3.0/4.2 alapú Pocket PC gépek

Compaq/HP termékek

(Figyelem! Nem jelzem külön, hogy a Compaq/HP gépeinél a gép sorszáma 0-ra vagy 5-re végződik, attól függően, hogy boltban vagy az interneten kínálják őket. Ez azt jelenti, hogy mondjuk a 1910-es és a 1915-ös modell között a világon semmi eltérés nincs.)

·        iPAQ 3150: a legelső Compaq P/PC, fekete-fehér kijelzővel. ARM processzorú, így simán upgradelhető akár P/PC 2002-re. Vele vezette be az azóta is használt sleeve-et, azaz kabátot a cég (velük kapcsolatban lásd a fogalommagyarázatot!).

·        iPAQ 3630: a legelső, 2000 májusában megjelent színes kijelzőjű igazi (tehát nem az Aero 21X0 upgradelt ROM-mal) Compaq P/PC. Ez még ma is a világ talán legelterjedtebb P/PC-je. Nem túlzottan jó, de a HP Jornada 52x/54x STN képernyőinél és az iPAQ 38xx-nél elfogadhatóbb képernyője és beépített, nem cseréhető, meglehetősen kis üzemidejű akkumulátora van. Nincs beépített memóriakárya-helye. Problémája még az, hogy egynél több billentyűlenyomást nem tud egyszerre érzékelni a hardver tervezése miatt, így pl. ugrálós játékokat nem igazán tudunk vele játszani, hacsak nincs a képernyőn gomb (mint pl. a Rayman Ultimate-ben vagy a különböző konzol-emulátorokban). A kurzorvezérlő bokkja különben sokkal inkább alkalmasabb (lenne) a játékokra, mint a 3800/3900-as sorozaté: azokon az elnyújtott ellipszis alakú kurzorvezérlőt nem igazán lehet oldalirányba nyomni az ujj csúsztatgatása nélkül. Szerencsére az 5xxx-es, 19xx-es és 22xx-es sorozatban már játékokra (újra) alkalmas kurzorblokk van. Jelenlegi használtan 35-40 körüli áron van, de ez (is) erősen esik a h2210 és az Asus620 hihetetlenül alacsony ára miatt.  "Nagyobb", de ugyanebbe a sorozatba tartozó testvére például a 3660-as, amely a 3630-as 32-jével szemben 64Mbyte RAM-mal rendelkezik.

·        iPAQ 37x0: ugyanaz, mint a 36xx-es sorozat, de 64M RAM-mal és 32M (nem 16M) ROM-mal. Ez utóbbi azt jelenti, hogy a Pocket PC 2002-es operációs rendszer minden programja ROM-ba installálható, és a különböző egyéb upgrade-ek (pl. az EUU3-as P/PC2002 upgrade) is gond nélkül feltelepíthetők, szemben a 36xx-es sorozat összes gépével. Más különbség nincs a régi sorozathoz képest.

·        iPAQ 38x0: 2001 őszén megjelent sorozat, immár 16 bites képernyővel. Ez az újítás sajnos inkább csak ártott, mint használt, mert a képernyőfrissítés során kezelendő adatok mennyiségének megnövekedése a processzor leterheltségét növelte, ami átlagosan 15%-kal csökkentette az átlagsebességet. A képernyő minősége pedig egyenesen katasztrofális. A 36xx/37xx-es sorozatnak is már enyhe lilás képernyője volt; a 38xx-asoknak viszont lila szinte mindene. A gép SD kártyahelyet tartalmaz, ez viszont nem SDIO, azaz perifériákat nem kezel. A 3870-es BT egységet is tartalmaz, ez igen bugos és sokkal kevésbé használható, mint a későbbi iPAQ modellekbeli BT. Egyszóval: kerüljük ezeket a gépeket, még a 3870-es se ér meg többet 50-55e-nél.

·        iPAQ 39x0: az első, igazán jó képernyővel rendelkező, 2002 nyarán megjelent iPAQ modell. A képernyője még ma is az egyik etalon a P/PC-k között, annyira jó. Immár SDIO-val rendelkezik. A 3970-esben van BT, amely immár jól használható. A többi P/PC2002-t futtató PXA250-eshez képest viszonylag gyors gép. Verdikt: a h2210 megjelenése miatt 70-80e Ft-ra leesett használt árát mindenképp megéri. A h2210-nél eleve sokkal szebb a képernyője, így akit elsősorban a képminőség érdekel, és nem zavarja a (különösen kabát használatakor) nagyobb méret és az, hogy kifutóban levő típus, annak jó választás lehet a 2210-zel szemben.

·        iPAQ 5450: a 2002 decemberében piacra dobott új, immár a HP-Compaq egyesülés utáni gép. Kifejezetten vállalati felhasználók számára tervezték, ezért van benne Wi-Fi és egy átlagember számára szinte teljesen haszontalan ujjlenyomat-olvasó. A Wi-Fi része nagyon bugos, és WM2003 upgrade nélkül nagyon lassú gép (különösen, ha a kabátokra állandóan kereső dm_k.exe-t futni hagyjuk vagy nem rakjuk fel az azt kijavító, csak idén április közepén kiadott patch-et), így kerüljük, hacsak viszonylag olcsón (mondjuk 100-110-ért) meg nem kapjuk. Az Amazon.com-on már 400$.

·        iPAQ 1910: ezt is 2002 decemberében dobták piacra. Kifejezetten a Palm-hívők átcsábítására tervezett, olcsó és apró gép, nagyszerű, a 39xx-es sorozat szintjén álló képernyővel. Sajnos egyéb pozitívumai nincsenek. A processzora 200 MHz-es PXA250, ami, párosítva a P/PC2002 oprendszerrel, nagyon lassú működést eredményez. Sajnos az op. rendszere nem upgradelhető WM2003-ra. Soros csatlakozója nincs (ellentétben az összes többi iPAQ-val), így semmilyen külső billentyűzet vagy kábeles GPS nem használható hozzá. Nem kompatibilis az iPAQ kabátokkal. Van SD kártyahelye, de az nem SDIO, azaz semmiféle vezeték nélküli bővítésről nem álmodhatunk – a gép egyedül csak infrán keresztül képes kommunikálni GPRS/GSM telefonokkal. Bár papíron 64M RAM-ja van, abból az operációs rendszer sokat felhasznál, így igazából csak 47M RAM áll a felhasználó rendelkezésére. Használtan 40-50e körüli pénzt ér meg.

·        iPAQ 2210: ez év júniusában dobták piacra. Nagyon jól megtervezett, kisméretű, viszonylag olcsó (hazánkban jelenleg 121e bruttó; Amerikában 350-380 US$; Nyugat-Európában jóval drágább), ugyanakkor bámulatos bővítési lehetőségekkel (CF + SDIO) rendelkező gép. A WM2003 + PXA255 kombináció eleve garancia a gyorsaságra. Sajnos egy nagyon gyenge pontja van a gépnek, a képernyő. Sokkal rosszabb, mint a 39xx/5xxx/1910-esek, horribile dictu a jobb Palm-ok képernyője. Nem csak a rálátási szög rossz (gyakorlatilag csak szemből van torzítatlan, színhelyesnek nevezhető képe, szemben a jobb Palmokkal), hanem a színtelítettség és az alacsony képfrissítési frekvencia is.

 

A rálátási szöggel kapcsolatban lássunk egy-két sajátkészítésű tesztképet. A Palm Zire71-hez adott Flower (lásd később) c. tesztképet oldalról a Palm Zire71, iPAQ 2210 és iPAQ 3660 a következőképp jeleníti meg:

 

 

Jól látható, hogy a 2210 kékes árnyalatot kap, ha jobbról nézzük (balról meg sárgásat), miközben a Palm Zire71 képe ugyanolyan szuper marad, mint szemből nézve. Az eredeti kép egyébként a következő volt:

 

 

A kép meleg színeinek jó visszaadását (ez az, amiben a PDA-képernyők egyáltalán nem remekelnek, különösen nem a reflektív példányok, ahogy például itt a képen is látható - a reflektív 36xx gépeken szinte egyáltalán nincs narancssárga) csak a Zire71 közelítette meg, de az se 100%-osan.

 

Ugyanezt a témát tovább ragozza a 1940-es kapcsán említendő http://pocketpcthoughts.com/forums/viewtopic.php?t=15246 is - nagyon jó tesztképei vannak, feltétlen nézzük meg! (Sajnos csak P/PC-k között hasonlítgat, palmOne gép nincs a mezőnyben.)

 

A képernyő megvilágítása az alján nem annyira egyenletes, mint a jobb P/PC / Palm gépeken (erre majd később látunk egy példát). A kurzorblokk túlérzékeny, így egy sor könyvolvasóprogram például több oldalt ugrik egyszerre, ha scrollozunk vele (pl. Mobipocket Reader, amely még a 4.7-es, most kiadott verzióban sem korrigálta ezt a hibát). Egyéb gombjait nagyon nehéz megnyomni (sajnos nem egy tipikus játékgép). A gyatra képernyő és gyenge billentyűzet ellenére teljes szívemből ajánlhatom a gépet, mert ennyiért bizony jelenleg nem kapunk jobbat és gyorsabbat. Ráadásul, ha Magyarországon vesszük a gépet, akkor ingyen megkapjuk hozzá az AeroMap 1.5-ös verzióját, ami, leszámítva a hiányzó útvonaltervezést, hangnavigációt, valamint a nem megyeszékhely-települések térképének hiányát, nagyszerű GPS program, a konkurenciánál általában jobb.

Mindenképp erénye a 2210-es képernyőjének, hogy a legalacsonyabb fényerőbeállítása nagyon kellemes vaksötétbeli olvasást tesz lehetővé, a jobb Palm modellekkel szemben, amelyeket - külön felrakandó, például a http://www.tar.hu/aloevera/Brightness.prc címen taláható kis segédprogramokat nem használva - gyakorlatilag csak napszemüvegben lehet vaksötétben olvasni, olyan fényesek. A következő, ezt demonstráló képen négy PDA-t látunk. Balról fent: Casio E-15 (ennek van messze a legkisebb fényereje). Jobb fent:  iPAQ 2210. A fotó ennél a gépnél kicsit csal, mert kicsit alulról nézve alacsonyabb tűnik a gép fényereje, mint szemből fotózva (az előbb már említettem, hogy elég rossz a 2210 viszonylag torzítatlan rálátási szöge). Azért fotóztam a gépeket ebből a szögből, mert a Mobipocket Reader Palm-size PC-ken egy kicsit bugos, és nem tud teljesen fehér hátteret használni; ezen csak úgy lehet segíteni, ha kicsit alulról nézzük a képernyőjét. Ha szemből fotóztam volna az E-15-öt, akkor nem látszana a szöveg a képernyőjén. Bal lent: Palm Zire 71 (messze a legnagyobb (minimális) fényerejű gép), mellette az iPAQ 3660. Jól látható, hogy a színes gépek közül igazán fehéret csak a Palm produkál; a 3660-as enyhén lilás, a 2210-es pedig egy icipicit kékes. Nem véletlenül tartják olyan sokan a világ jelenleg legjobb PDA-s képernyőjének a Palmét. Érdemes megjegyezni, hogy az E-15 4"-os képernyőjére az egész tanmese kifért; ennek ellentéte a Zire71, amelyre aránylag a legkevesebb, az viszont extra minőségben. A képet kifejezetten -2-es expozícióval készítettem, hogy ne "égjenek be" a világosabb képernyők (a digi fényképezőgépekben használt CCD-k dinamika-átfogása jóval kisebb az emberi szemnél); ezért is olyan "sötét" a két felső képernyő.

 

Éjjeli olvasáshoz a minimális fényerőt összehasonlító fotó (értékelést lásd fent)

 

Ugyanaz a beállítás, szemből. Az E-15 sokkal nehezebben olvasható így, "hála" a Mobipocket Reader-beli bug-nak. Jól látható, hogy valóban a Zire minimális fényereje a legnagyobb, és hogy most valóban jóval nagyobb a 2210 fényereje, mint a ferde szögben felvett képnél.

 

Persze, amennyiben a Zire71-hez a fent említett (http://www.tar.hu/aloevera/Brightness.prc) utility-t leszedjük, ilyen gondunk nem lesz már többet; annak a legkisebb fényereje még a példabeli E-15 fényerejénél is jóval kisebb.

 

·        iPAQ 1940: az új, WM2003-sorozat másik, kifejezetten olcsó gépe. Processzora 266 MHz-es Samsung, de ez ne tévesszen meg senkit (lásd a magyarázatot a cikk végén), nagyon gyors ketyere. Van BT-je. A 1910-es fent említett hiányosságai közül egyiktől sem szenved. Sajnos a jó képernyőtől sem: az egész képernyő borzasztó sárgás (lásd pl. http://pocketpcthoughts.com/forums/viewtopic.php?t=15246 - az ebben a topicban található képeken, a képfrissítési freki kivételével, jól látható a különbség a 1910, a 1940, a 2210 és az 5550 képminősége között), és nem csak oldalról nézve. Emiatt kérdéses, hogy érdemes-e egyáltalán pénzt kiadni érte.

·        iPAQ 1930: ugyanaz, mint a 1940, de BT nélkül és emiatt olcsóbban.

·        iPAQ 5550: az 5450 utóda. Ebben sem használják az akku alatt levő SIM kártyahelyet (azt az 5600-as, PDA+mobilteló kombó sorozat használta volna, ha nem állítják le a fejlesztését technikai problémák miatt). PXA255 ketyeg benne, és eleve WM2003-mal szállítják. Az 5450-hez képest megjegyzendő különbség, hogy kispórolták belőle a Consumer IR-t, azaz nem igazán lehet elektronikus készülékek távirányítására használni. Van benne mind Wi-Fi, mind BT, és a memóriája 128 Mbyte. A képernyője egyértelműen jobb, mint az 1940-é, illetve a 2210-é; a 1910-énél valamivel rosszabb.

·        iPAQ 5150: “lebutított” 5550, ujjlenyomat-szkenner és Wi-Fi nélkül, és az 5550 128/48 M RAM/ROM-ja helyett "csak" 64/32-vel, ugyanakkor még mindig sokkal drágábban, mint a 2210. Emiatt kérdéses, hogy megéri-e egyáltalán: igazán csak akkor, ha ragaszkodunk a régi iPAQ kabátaink használatához, valamint a 2210-énél mindenképp minőségibb képernyőt szeretnénk, de nincs szükségünk Wi-Fi-re és ujjlenyomat-vizsgálatra.

A HP régi (az egyesülés előtti) gépei

·        Jornada 545/548: a legelső HP Pocket PC (2000). 4096 színű STN képernyője van, ami sajnos nem nagy durranás. A processzora 133 MHz-es SH3 (azaz lassú). Ami viszont előnye: beépített CF I kártyahely és hihetetlenül strapabíró fémház. A gép tulajdonosainak nagy része többször leejtette a gépét, és annak általában semmi baja nem esett. Más P/PC képernyője ilyenkor általában azonnal tönkremegy, ami, az új gépeknél, 200-300$-os kárt jelent (a régebbieknél szerencsére ez jóval kisebb). A gép ára használtan 25-30e között van.

·        Jornada 525: a HP 150 dollárral alá kívánt kínálni az akkor (2000) 500 dollár körüli P/PC áraknak, ezért lebutította a már a piacon levő 545-öt. Ebből lett az 525. Ebben 16M RAM van (nem 32), USB csatlakozás nincs (csak soros) és 256 színű az STN képernyő. Ez utóbbi azt jelenti, hogy fotorealisztikus képábrázolásra egyáltalán ne számítsunk. (Hogy legyen némi fogalmunk arról, milyen vizuális "élményt" nyújt egy 256 színű palettával dolgozó gép, akkor nézzük meg például a Sharp Mobilon HC-4600 H/PC képernyőfotóit a http://pocketpcmag.com/Nov/mobilon.htm címen. Esetleg, megnézhetjük a 8-bites üzemmódban használt iSilo képeit is. Az iSilo-ról és társairól majd esetleg később, egy monstre e-reader cikk keretében, bővebben is szólok.) Illetve, arra se, hogy a játékok elindulnak – jó részük egyáltalán nincs felkészítve 256 színű P/PC képernyőkre. A legnagyobb pozitívumok, a CF I hely és a strapabíró ház, megmaradtak.

·        Jornada 565/568: a felhasználók sokat panaszkodtak az előző HP P/PC-k lassú processzorára, ezért a HP 2001-ben kihozta ezeket az új modelleket. 64 M RAM, StrongARM proci, szöszösödésre, a régebbi iPAQ-khoz hasonlóan, igencsak hajlamos, 64k színű reflektív TFT (immár nem STN!) képernyő, a régi Jornadáknál lényegesen kevésbé masszív felépítés jellemezte. A CF I foglalat itt is megmaradt.

·        Jornada 57x: a HP 2002-es, még az egyesülés előtti, XScale gépe lett volna. Kereskedelmi forgalomba soha nem került, nagyon rossz teljesítménye (PXA250 + P/PC2002 = lassú gép) miatt.

Casio

A Casio gépei unikumnak számítottak a szobában gyönyörű, iPAQ 39xx-szintű (ugyanakkor erős külső világítás mellett szinte teljesen olvashatatlan) képernyőjük miatt. Gombjaik a P/PC-k között messze a legjobbak játék-célokra: a kurzorblokk szimmetrikus és könnyen lenyomható, ugyanakkor nem túlérzékeny (nem úgy, mint a h2210-é); a kurzorblokkon kívüli másik három gomb pedig eszményi a játékokhoz: olyan könnyen lenyomhatók, mint a Gameboy-é.

 

Az 100-as sorozatú P/PC modelleik, az E-115-ös és az E-125-ös, valamint az EM-500-as (lásd pl. http://www.the-gadgeteer.com/em500-review.html), MIPS processzorral volt felszerelve. Egyetlen StrongARM gépük az E-200-as. Ez utóbinak sajnos már nem olyan jó a képernyője, mint a 100-as sorozatú gépeiké.

 

Sajnos a Casio időközben kivonult a nemzetközi piacról; legújabb gépei csak Japánban kaphatók, és természetesen az op. rendszer nem cserélhető le angol nyelvűre. Régebbi gépeit érdemes lehet megveni, ha nem baj a MIPS relatív kisebb sebessége, és olcsón jó, nagy képernyőjű és billentyűzetű gépet keresünk.

Toshiba

A Sony-val kapcsolatban említettem, hogy nem igazán szoktak régebbi gépekhez operációs rendszer-upgrade lehetőségeket nyújtani. Ugyanez igaz a Toshibára is – a legtöbb felhasználójuk pont ezért elégedetlen a céggel.

 

Gyakorlatilag minden Toshiba modellnek van egy nagyon kellemes tulajdonsága: az USB hoszting (USB szerver) támogatása. Ez azt jelenti, hogy például egy USB-s billentyűzetet minden gond nélkül ráköthetünk egy Toshibára (persze nem árt, ha van az adott  perifériához P/PC driver is, különben nem fog működni). Ezt a többi, nem a Toshiba által gyártott, az USB szerver üzemmmódot nem támogató PDA-val csak akkor tehetjük meg, ha (meglehetősen drágán, 100$ fölött, lásd http://www.pocketpcpassion.com/forum/showthread.php?s=&postid=148596) veszünk beléjük egy USB hoszt CF kártyát. Megjegyzendő, hogy egyes Casio modellek (pl. az E-200-as) is támogatják a natív USB hosztingot. A Toshiba modellek:

 

·        e310: StrongARM-os alapfokú P/PC, nagyon olcsón árusítják most ki, ezért említem meg. Sajnos csak SD kártyahelye és 32M RAM-ja van.

 

·        e355: PXA255-tel felszerelt, WM2003-as gép, transzflektív kijelzővel. Nincs se wireless (kábel nélküli) beépített kapcsolati lehetősége (Wi-Fi/BT), se CF foglalata (szemben a 700-as sorozattal), viszont nagyon vékony. Elődje a nagyon hasonló paraméterekkel rendelkező, ugyanakkor csak PXA250-es és P/PC2002-es e350-es. 300 MHz-es a procija, és nagyon olcsó, az Amazonon például most csak 200$.

 

·        Genio (e550x, ahol x G, GX vagy C) sorozat: hihetetlenül elegáns gépek. P/PC-s szemszögből óriási, 4”-os képernyője van (ilyennel csak a régi Casio-k büszkélkedhettek). Sajnos az USA-ba csak a G (legbutább) verzióját exportálták (Európába meg semmit), így a legkirályabb (pl. 128M RAM-os, beépített fényképezőgépes stb.) példányai (GX, C) csak Japánban kaphatók (japán nyelvű, angolra nem átflashelhető op. rendszerrel). Annak oka, hogy mégis beszélek róla, a hihetetlenül szép formatervezés és nagy képernyő. Ez utóbbi mellesleg reflektív, de, a Toshibától megszokottan, messze nem olyan rossz, mint az iPAQ 36xx/37xx, de különösen a 38xx képernyője.

 

·        e740: a piacra legelsőként, tavaly nyár elején kikerült PXA250 alapú gép. Sajnos nem egy nagy durranás (nagyon bugos volt kezdetben és a képernyője is csak 3.5”-os és csak reflektív, bár a reflektív iPAQ-kal szemben legalább nincs bántó alaptónusa). Ne vegyük meg, mert úgy néz ki, a Toshiba nem ad majd ki hozzá WM2003-upgradet, bár lehet, hogy az ügyben benyújtott petíciók sikerrel járnak. (Az más kérdés, hogy újabban 300 US$-ért árulják ki a gépet, ami azért egy dupla CF + SDIO bővítős, beépített Wi-Fi gépért nem rossz, különösen most, hogy a legújabb patch-ek minden bugot kiirtottak.)

 

·        e750: a piacra elsőként kiadott PXA255-ös gép. Az e740 pozitívumait (Wi-Fi, két kártyahely) örökölte, és immáron 3,8"-os transzflektív képernyője van (bár az nem egy iPAQ 39xx-szintű). Utóda az e755, amit gyárilag WM2003-mal szállítanak (egyéb különbség nincs a két gép között). Az e740-hez hasonlóan tartalmaz Wi-Fi-t, de BT-t nem.

Asus/Razor

A neves alaplapgártó Asus belépett a PDA-piacra is, és rögtön “robbantott” – első PDA-ja, a PXA250-es Asus MyPal 600-as, a leggyorsabb volt a P/PC2002 gépek között (az iPAQ 39xx-esnél is gyorsabb). Sajnos a képernyője nem volt a legjobb (reflektív és nagyon egyenetlen fényeloszlású).

 

A 600-as utóda, az immár PXA255-ös és WM2003-as Asus 620 szintén nagyon jó kis gép. Processzor- és memóriaelérési sebességében kb. az iPAQ 2210, illetve a Toshiba e755 szintjén van; grafikai sebességben viszont, hála a beépített grafikai koprocesszorának, sokkal jobb. Ez sajnos a tulajdonképpeni, nem grafika-orientált sebességet nem változtatja, viszont jól el lehet vele dicsekedni a szomszéd Pistike előtt :)

 

Az Asus 620, SDIO-s elődjével ellentétben, egyetlen CF bővítési lehetőséggel rendelkezik. Szerencsére olcsón kapható hozzá vékony CF-kabát is. Képernyője nagyon jó. Sajnos BT-vel nem rendelkezik; az azt tartalmazó verziót szeptemberre ígérik. Ára meglepően alacsony, 98e bruttó körüli.

 

Mit kell tudnunk még az Asus-ról? Azt, hogy a 600-ashoz nem akarja kiadni a WM2003 upgrade-t. Bár ebből még nem szabad messzemenő következtetéseket levonni, de azért jobb vigyázni – lehet, hogy az Asus 620-asra meg a következő upgrade-t sem fogják átírni, miközben az újabb iPAQ-kra garantáltan.

Dell

A viszonylag olcsó termékeiről híres Dell a PDA-piacon is pillanatok alatt óriási részesedést szerzett, mert gyakorlatilag előállítási költség alatt árulta a tavaly ősszel kiadott PDA-ját, az Axim X5-öt (amíg élt az 50 dolláros árengedmény, addig 200 és 300 dollárért árulta a két változatot). Ennek két verziója volt, amely a (PXA250-es) proci órajelében és a RAM méretében különböztek. Az Axim Advanced-ben 400 MHz-es a proci és 64M RAM van; az Axim Basic-ben 300 MHz-es/32M RAM. Dupla kártyahellyel rendelkeztek (ezért is van a h2210-ben is dupla slot), de az SD nem SDIO. Képernyőjük elfogadható (transzflektív), bár csak 3,5”-os. Méretük nagyon nagy, különösen a 2210/19xx-ekhez mérten (sokan csak téglának nevezik az Axim gépeket).

 

A cég most őszre ígéri az X7-et, amiben állítólag mindenféle nyalánkság lesz. Attól tartok, hogy elkéstek, mert most már szinte mindenki, aki teljesítmény-okokból nem vett PXA250-es gépet (hanem inkább kibekkelte azt az egy évet a jó kis StrongARM gépével), lecsapott az iPAQ 2210-re.

 

Siemens

Pocket Loox 600: Különösen Németországban közkedvelt, a Fujitsu-val kooperációban gyártott gép. Nem egy nagy durranás maga a gép (PXA250, reflektív, gyenge képernyő, lásd pl. http://www.aua.com/tmp/dan/loox/), de dupla bővítőslotja van és néha elfogadható olcsón adják akcióban (a múltkor az MM-ben például 80e-ért). Igazán az új, a legújabb hírek (http://www.brighthand.com/article/RumorMill_The_Pocket_Loox_610_Revealed) szerint 610-es verziót lesz (talán - végül is csak novemberben jön ki) érdemes megvárni, mert az tényleg királynak tűnik.

 

SX-45(i): régi, nem ARM processzora és memóriamérete miatt elavult P/PC PDA + mobiltelefon kombó, meglehetősen nagy mérettel. Ez az oka viszonylag alacsony, 60-90e Ft közötti (használt) árának. A normál és az i-s verzió közötti különbség az utóbbiban meglevő GPRS. A Casio-val kooperációban gyártották, ami bizonyos előnyöket is jelent (pl. játékra kitűnő gombok, a CF foglalat vagy az extra minőségű, ugyanakkor immár természetes fényben is jól olvasható képernyő). Lásd még: http://www.infosyncworld.com/reviews/n/1642.html. Utóda az immár ARM-architektúrájú SX-55 lett volna, de végül nem jelent meg.

 

Linux-os PDA-k

Jónéhány P/PC-s PDA-ra (főleg a régebbi iPAQ-kra) felrakható Linux; akár már úgy is, hogy Reset után választani lehessen a (memóriakártyán levő) Linux és a normál Pocket PC operációs rendszer bootolása között. Lásd pl. http://familiar.handhelds.org és http://opie.handhelds.org/.

 

Kifejezetten linuxos PDA-kat a Sharp gyárt. Az SL-5x00-as (régebbi), illetve SL-7x0-as (újabb) sorozata említendő meg. A régebbi sorozaton belül az 5500-ast gyakorlatilag már bagóért, 200$-ért megkapjuk. Emiatt, meg az új, 7x0-as sorozatnál még nagyobb szoftvertámogatás miatt, érdemes lehet egy ilyen gépet vennünk, ha natív linuxos zsebgépet  akarunk magunknál tudni.

 

Természetesen ez a gép sem mentes a hiányosságoktól. Az egyik legnagyobb ilyen, hogy kicsi (320*240-es) a felbontása, és a thumbboard-billentyűzet sem a legjobb. Ezeket (is) orvosolja az új Zaurus-sorozat, amelynek tagjai a PXA250-es c700-as és a PXA255-tel és még több RAM/ROM-mal felszerelt 750-es, valamint 760-as. Ezek a tradícionális iPAQ-méretű gépek beépített QWERTY-billentyűzetetet és, ami a legfontosabb, 640*480-as (!) felbontású, szuper minőségű, 4"-os képernyőt  tartalmaznak. Sajnos az árukat is megkérik: a c700-as 600, a c750-es 700, a c760-as pedig 800 dollár (lásd http://www.dynamism.com/zaurus/index.shtml). Nagyon ajánlom az érdeklődőknek a http://www.zaurus.com/dev/board/index.php fórum olvasgatását.

 

Symbian

Ezekkel párhuzamosan fejlődtek a Symbian alapú gépek. A Symbian op. rendszer mögött egy egész konzorcium áll, ezért olyan erős a (mobil)piaci pozíciója. Az igazán komoly, PDA-szintű, Symbian-t futtató, minőségi "intelligens" mobiltelefonok közül talán a Sony-Ericsson P800-ast érdemes első helyen megemlíteni. A Nokia nálunk szintén közismert és -kedvelt 7650, ill. 3650 intelligens mobiltelefonjai is Symbian-t futtatnak.

 

Mivel annyiféle alkalmazás közel sincs Symbian-os gépekre, és az általában (a P800 kivételével) jóval kisebb képernyőfelbontás, valamint az érintőképernyő hiánya behatárolja ezen gépek alkalmazhatóságát, nem foglalkozom velük komolyabban jelen cikkem keretében, ahol inkább az igazán "komoly" két op. rendszer, a P/PC és a Palm a fő téma. Az érdeklődőknek ajánlom a http://my-symbian.com oldalt.

Verdikt: Palm vagy P/PC?

 

Hogy melyik a jobb: a Palm OS vagy a Pocket PC? Nehéz kérdés. Képernyőileg a jobb Palm modellek sokkal jobbak, mint például az iPAQ 2210, a jelenleg rendelkezésre álló (!) Pocket PC-k legjobb ár/érték aránnyal rendelkező modellje. Ez azt jelenti, hogy ha például e-könyvolvasás (ahol hosszú távon, több órányi olvasás során, nagyon fontos a remegésmentes, magas frissítési rátájú, kitűnő képernyő) a hobbink, akkor inkább válasszuk a Palm jobb gépeit (Zire71 beleértve), vagy, ami még jobb, várjuk meg októbert: a Tungsten 3-mat és a vele érkező 320*480-as képernyőt.

 

A köv. kép a 3660-at, a 2210-et és a Zire71-et mutatja normál op. rendszer-képernyővel. Látható, hogy a Zire71 tökéletesen egyenletes fényeloszlással rendelkezik, szemben a 2210-essel, ahol a képernyő alján bizony sötétebb és világosabb sávok meglehetősen zavaró váltakozása figyelhető meg (ugyanis ott van megvilágítva a képernyő).

 

Szemből fotózott (balról jobbra) Palm Zire71, iPAQ 2210 és iPAQ 3660.

 

Bővíthetőség szempontjából a (lehetőleg dupla bővítőhelyes) P/PC-k viszik el a pálmát. Hatalmas baklövés volt a palmOne részéről a CF bővítőhelyeket elhanyagolni, és csak az SD-t favorizálni - a CF memóriaárak még mindig sokkal alacsonyabbak, mint az SD árak, ráadásul I/O eszközök SD-verzióban még csak elvétve akadnak.

 

Ha nagyon sokat akarunk internetezni a gépünkön, és azt jellemzően párhuzamosan futtatva, akkor viszont inkább válasszuk a Pocket PC-t, mert a multitaszk hiánya nagyon zavaró lesz Palm-on. Csak nagyon kevés program támogatja a párhuzamos futtatást, és azok is 'csak' messenger-típusú programok. Ilyen pl. a Verichat (http://www.verichat.com).

 

GPS dettó: mindhárom komolyabb, megfizethető, magyarországi GPS program (Útböngész, AeroMap, Destinator) csak Pocket PC-n fut. Palm-ra is vannak ugyanakkor Magyarország-térképek, de közel sem olyan jók, mint a fenti három.

 

Melyik gépen jelennek meg előbb az átlagos programok (pl. játékok)? Erre nehéz válaszolni, mert van, amikor Palm-on (lásd pl. GTS Racing, Insaniquarium, hogy két olyan szuper játékot említsek, amely jóval korábban volt Palm-on, mint P/PC-n), van, amikor Pocket PC-n. Általában a komolyabb játékok (lásd pl. a magyar PDAMill programjait), ill. PC-s átiratok Pocket PC-re jelennek meg, de ez nem ökölszabály.

 

Egy adott területet kiválasztva általában hasonló szintűek a felhasználói programok. Például, nézzük a PDA-s IRC kliensek témakörét. A Pocket PC-s Pocket IRC (http://www.pocketirc.com/) legutolsó, 1.06-s verziója nagyon kellemes darab (van benne pl. DCC file receive is), viszont bántóan hiányzik egy sor olyan plusz-szolgáltatás belőle, amit a Palm OS-en futó upIRC-ben (http://www.smittyware.com/palm/upirc/) megtalálható (pl. beszélgetések logolása, kedvenc csatornák listájának eltárolása stb.). Ugyanakkor a Palm OS-es verzióból meg nagyon hiányzik például a DCC file receive, a jól felprogramozott, extenzív jobbclick-menük vagy az intelligens cut and paste. Játékoknál általában a Pocket PC van előnyben, bár olyan szintű gamékra ne is számítsunk, mint például GBA-n (a legjobb Infocom-os és Legend Entertainment-es időket idéző Fade, a magyar illetőségű Snails és Anthelion, a Battle of the Generals és egy-két másik játék kivételével). Igazán csak az emulátorok jók Pocket PC-n: a legújabb, WM2003 & PXA255 gépekben már van elég szufla az SNES/GB emulátorok, illetve a Lucasarts játékait kedvelők számára a PocketSCUMM normális, az asztali PC-kel megegyező élményt adó futtatásához.. Ez utóbbi (PocketSCUMM) egyébként létezik Palm-ra is, de ott jóval lassabb és jelenleg még nincs hangja (Zire71-en teszteltem).

 

Azt se felejtsük el, hogy ha Palm-ot veszünk, akkor a M$, ó bocsánat, Microsoft konkurenciáját támogatjuk, ami SZVSZ igenis ráfér. Ez is döntő szempont lehet a vásárlásnál.

 

Elolvashatjuk a http://www.pocketpcthoughts.com/articles.php?id=5971 és a http://www.palminfocenter.com/view_Story.asp?ID=5730 címeken levő összehasonlításokat is. Vigyázzunk, egyik cikk sem elfogulatlan (az egyik egy P/PC-s, a másik egy Palm-os site-on jelent meg): az igazság valahol középen van!

 

Fogalommagyarázat

 

ARM: a leggyorsabb, leghatékonyabb tenyérgép-processzor architektúra. Jelenleg az Intel (StrongARM SA-1100 és PXA250/255/263), a TI (OMAP) és a Samsung gyárt PDA-kban felhasznált ARM processzorokat. Szinte minden konkurense eltűnt a süllyesztőben. Ezek közül a fontosabbak a következők (voltak):

  • Motorola (a MXL ARM9 előtti Dragonball-sorozat): a Palm gépek OS5 előtti processzorai
  • SH3: a Hitachi processzora. Nagy vonalakban, a WinCE 3.0 előtti gépek egyik leggyakrabban használt processzora.
  • MIPS: a WinCE 3.0 előtti idők másik leggyakrabban használt központi egysége. Nagyon sok verziója volt, amiről magunk is meggyőződhetünk a WinCE 3.0 előtti processzorainak áttekintésével (linkek feljebb).

 

Mind az SH3, mind a MIPS ugyanazon a működési frekvencián (az SH3 esetében lényegesen) gyengébb teljesítményt nyújt, mint az ARM, ezért se nagyon használják ma már őket.

 

Az ARM processzorokon belül, mint említettem, jópár típus van. Ezeket nem árt kicsit behatóbban megvizsgálni, mert sokan sokféle, technikailag inkorrekt dolgot állítanak rólul.

 

  • StrongARM SA-1100: A Pocket PC-k első, 2000 és 2002 közötti eresztésében ARM processzorok kizárólag ilyenek voltak. 206 MHz-esek és a konkurens (akkori), nem ARM architektúrájú processzorokhoz (akkoriban: SH3, MIPS) képest igen gyors. (Megjegyzendő, hogy más SA processzorok is voltak; a Newton 2100-asban például a SA-110-es.)
  • Intel PXA250: az ún. XScale processzorok első generációjának processzora. 200 (iPAQ 1910), 300 (ViewSonic V35, Dell Axim Basic stb.) és 400 MHz-es (Asus 600, iPAQ 39xx, 54xx, Dell Axim Advanced, Pocket Loox 600 stb.) változatokban gyártották. Nem túl hatékony, mivel a belső busza 100 MHz-es, szemben a 200 MHz-es, következő generációs PXA255-össel. Az ezzel a processzorral szerelt gépek kivétel nélkül P/PC2002-vel kerültek anno forgalomba, amiről azt kell tudni, hogy nagyon lassan fut XScale processzorokon - még a 400 MHz-es modellen is lényegesen lassabban, mint az eredeti StrongARM SA-1100-on.
  • Intel PXA255: az összes WM2003-as gép processzora. (Kivétel az eredetileg P/PC2002-es Toshiba e750-es, de ahhoz úgyis van WM2003-as upgrade.) WM2003-mal szárnyal. Belső busza 200 MHz-es, ezért az ezzel szerelt gépek gyorsabbak a WM2003-ra upgradelt PXA250-es gépeknél. Mindenképp megjegyzendő, hogy sokan összekeverik a proci belső buszának sebességét a külsővel. A PXA255 külső memóriabusza ugyanúgy 100 MHz-es, ahogy a 250-esé (így csak 100 MHz-es SDRAM-okat használ), csak a belső busza dupla sebességű.

    Érdemes megjegyezni, hogy az eredetileg PXA250-esként bevezetett és forgalmazott P/PC-k idén tavasz óta előállított példányai belül PXA255-öst tartalmaznak, ami bizonyos mértékű (bár nem túl szignifikáns) sebességnövekedést és teljesítményfelvétel-csökkenést jelent. Ennek oka az, hogy az Intel már nem gyártja a PXA250-et, és azzal 100%-osan lábkiosztás-kompatibilis a PXA255.
  • Texas Instruments (TI) OMAP: egyes Palm OS5 gépek (pl. a Palm Zire71) processzora. A többi OS5-ös gépben XScale van. Egyáltalán nem rossz, viszont jelenleg van egy baja: nem létezik (még) hozzá overclock utility OS5-höz, szemben az XScale-ekkel, amelyekből a 200MHz-eseket simán lehet 400MHz-en futtatni. Ennek különösképp MMPlayer-es DivX-nézésnél van jelentősége, mert egy 400MHz-en futó XScale simán, akadozás nélkül lejátszik 25 fps-es QVGA (azaz nem 160*120-as) videókat. A Zire71-ben levő TI OMAP nem. A Palm-okon kívül egyes telefon + PDA kombókban is használják.
  • Samsung: jelenleg csak egyféle, 266 MHz-es processzort gyárt (az iPAQ 1930/1940 használja azt), viszont nagyon bíztató hírek szállingóznak a még az idén kibocsátandó, kétszer gyorsabb processzoráról. Az ezzel a 266 MHz-es processzorral felszerelt gépekről csak annyit, hogy kb. 320-330 MHz-es XScale PXA255-ös processzoroknak felelnek meg, azaz nagyon hatékonyak. Várjuk a folytatást!
  • Motorola Dragonball MXL ARM9: a Motorola kihozta a saját ARM processzorát is, amely pl. a Garmin iQue 3600-ban található. A cikkben a Motorola alatt mindig a régi, max. 66 (egyes Sony modellekben 133) MHz-es, nem ARM architektúrájú processzor-szériát értem!

 

Bluetooth (BT): vezeték nélküli, rövid hatótávolságú (3-10m; falakon gyakorlatilag át nem hatoló), viszonylag kis sebességű (kb. 800 kbit/s) kapcsolódási technológia. Kifejezetten a vezetékek, illetve a rálátási kényszer miatt kényelmetlen infravörös technológia kiváltására tervezték, és annak tökéletesen meg is felel. Olcsó és kis teljesítményfelvételű, szemben a Wi-Fi-jal. Nem csak Internet-kapcsolatra lehet használni, hanem bármi másra, amihez eddig kábelek kellettek (természetesen tápellátásra nem), például telefon-adminisztrációra (többek között SMS-szerkesztésre) vagy a sokak számára valószínűleg ismerős headset-ek használatára. Alacsony átviteli sebessége miatt ez utóbbiak sajnos nem igazán használhatók mp3-hallgatásra - ne feledjük, hogy egy headset-nek normál, tömörítetlen hangot kell átküldenünk, mert nincs bennük pl. MP3 dekóder. Ahhoz viszont már 172 kbyte/s sebességgel kellene rendelkeznünk, ha valóban CD-minőségű sztereó hangot szeretnénk. Ezt viszont már nem bírja a Bluetooth. Az érdeklődőknek ajánlom a http://www.tomshardware.com/consumer/20030328/index.html cikket: ez a gyakorlat (és nem az elmélet) oldaláról mutatja be a technológiát, pl. a különböző profilok értelmét és használatát. A http://discussion.brighthand.com/palmhandhelds/printthread.php?threadid=18749 topicban nagyon sok jó BT-s link található.

 

Wi-Fi (WiFi-nek is írják; Wireless Fidelity): nagysbességű, 30-100m hatótávolságú, viszonylag nagy sebességű (típustól függően 11/22/54 Mbit/s; az ezeknek megfelelő szabványok, sorrendben, 802.11b, 802.11g és 802.11a. Ezek közül PDA-k gyakorlatilag csak az elsőt támogatják, de ez nem különösebb probléma, mert a g-vel szabványosítási, az a-val pedig hatótávolság-problémák vannak) hálózati csatlakozási szabvány. Kifejezetten hálózatba való csatlakozásra tervezték, azaz nem támogat például vezetéknélküli beszédátvitelt. Másik komoly baja a BT-hez képest az, hogy lényegesen nagyobb teljesítmény-igényű - egyWi-Fi-t használó, modern PDA 2-3 óránál tovább semmiképp nem bírja akkumulátorral, míg egy BT-n keresztül pl. internetező, IRC-ző PDA-n gyakorlatilag egyáltalán nem lehet megérezni a BT miatti nagyobb teljesítményfelvételt. (Ennek oka az, hogy a BT 1mW-os, míg a Wi-Fi szabvány szerint 100 mW-os adóteljesítményt használ.)

 

BT vagy Wi-Fi? Sajnos, amíg több modellben/sorozatban (Toshiba e755, Palm Tungsten C vs T-k stb.) csak az egyik vagy a másik van beépítve, akkor már a vásárlás előtt el kell döntenünk, hogy melyiket használnánk többet. Nem adható egyértelmű válasz. Ez olyan, mintha azt kérdeznénk: autó (Wi-Fi, utalva a sebességre, teljesítményre, ugyanakkor a fogyasztásra is) vagy bicikli. Annyi biztos, hogy ha nincs saját, otthoni vezeték nélküli hálózatunk, és a lakásunk kicsi (nem többszintes/többszobás), akkor a hálózat kiépítésekor valamivel többe kerülő BT sokkal inkább megéri, mert a Wi-Fi-hez képest sokkal kisebb (gyakorlatilag elhanyagolható) a PDA-kba épített BT egységek fogyasztása.  Általánosságban elmondható, hogy egyetlen ún. Access Point-tal (AP) "beszórható" egy kétszobás lakás mindkét szobája, ha a két szoba között pl. ajtó van, és oda rakjuk az AP-t. A BT AP-k közül leginkább a viszonylag olcsó (150-170$) Belkin-félét ajánlom (lásd pl. http://www.pdabuyersguide.com/tips/belkin_AP.htm), ennél (a biztonsági kérdések és a menedzselhetőség kivételével) nem igazán jobbak a (jóval) drágább modellek. A Wi-Fi AP-k lényegesen olcsóbbak, de azoknál meg olyan gyorsan lemerül a PDA-nk, hogy nem nagyon fogjuk használni. Ha viszont pl. a cégünknél már van Wi-Fi, akkor érdemes lehet Wi-Fi-t (is) támogató PDA-t venni (vagy pl. Wi-Fi kártyát). Hasonlóan, ha sokat járunk külföldön, ahol sok az ún. Wi-Fi hotspot, akkor főnyeremény lehet egy Wi-Fi-s PDA, hogy kihasználhassuk az ottani Internet-elérést. (Megj.: A Wi-Fi a BT-nél két nagyságrenddel nagyobb, 100 mW-os adóteljesítménye miatti káros éllettani hatásokat még nem ismerik; mindenesetre jó, ha tudunk róla, hogy a kézfejünk mekkora dózist kaphat, főleg, ha órákon keresztül netezünk).

 

Ha BT-s a telefonunk, és sokat lógunk GPRS-sel a világhálón (a Vodafone szeptemberi sávos GPRS-díjszabása után is nagyon előnyös marad a Voda-féle net), akkor egyértelmű, hogy BT-s PDA kell, hogy ne kelljen kábelekkel / az infra pozícionálásával vacakolni. Ugyanez érvényes a BT-s GPS-ekre is. Ma már egyre olcsóbbak (lassan már a CF-es GPS-kártyák árszintjét is elérik, márpedig azoknál szinte minden tekintetben sokkal jobbak) a PDA-khoz BT-n keresztül köthető külső GPS "egerek". Ha GPS-ezni akarunk, akkor egyételmű, hogy BT-s PDA a helyes választás.

 

Memóriakártyák: a PDA-kban nincs winchester. A beépített memóriájuk sem túl nagy; jelenleg a maximum 128 Mbyte, az is csak az iPAQ-sorozat (drága) zászlóshajójában, az 5550-esben van, ill. a Toshiba két, csak Japánban forgalmazott Genio modelljében (C és GX) (http://www.pocketpcthoughts.com/forums/printview.php?t=9659). A Palm Tungsten-ek kivételével a Palm-ok szinte mindegyikében egyenesen 16 Mbyte RAM van (ebből átalában 13 MByte használható). Emiatt általában rákényszerül az ember arra, hogy plusz memóriabővítő kártyákat vegyen, különösen, ha pl. MP3-akat akar hallgatni vagy nagyméretű e-könyveket akar olvasni. Ezekből viszont jónéhányféle van.

 

  • PCMCIA (PC Card): a legrégebbi, már 11-12 évvel ezelőtti PDA-kban is létezett bővítőszabvány. Ma már tulajdonképpeni szilárdtest-memóriát nem forgalmaznak ilyen formában (6-7 éve még kaphatók voltak ilyenek, még 1Mbyte-os kivitelben is), hanem PC Card méretű merevlemezeket (a legelterjedtebb a Toshiba 5G-s változata; de már megjelent a 20G-s is), ill. (különösen régebbi) modem/háló/GSM kártyák. Ma már nincsen olyan PCMCIA funkcionalitás (a merevlemezek kivételével - egy CF méretű kártya még sokáig biztosan nem lépi át a 20 Gbyte-os határt), amit CF kártyában, gyakorlatilag ugyanannyiért, ne csináltak volna meg, így ma már nem jelent gondot az, ha egy adott PDA-hoz semmiképp, még külső kabáttal sem csatlakoztathatunk PCMCIA kártyát. Jó tudni azt is, hogy a notebook-világban előszeretettel használt CardBus-kártyákat (a 16 bites, 8 MHz-es PCMCIA-nak ez a továbbfejlesztése: 33 MHz-es és 32 bites) nem használhatjuk PDA-khoz. Azt sem árt tudni, hogy hiába van nem CardBus-os PCMCIA kártyánk, ha nincs hozzá WinCE driver. Konklúzió: ha vannak régi PCMCIA hálókártyáink, azok nem garantált, hogy működnek majd a PDA-nkban. Újonnan meg nem szabad PDA-hoz PCMCIA modem/hálókártyákat vennünk, hiszen CF-ben szinte biztosan megkapjuk ugyanazt, kb. ugyanannyiért.
  • CF (Compact Flash): jelenleg a legolcsóbb, az árkategóriájában leggyorsabb (egyedül a Sony jóval drágább MS Pro kártyái gyorsabbak), legszélesebb körben használt memóriabővítési szabvány. A megfizethető kategória jelenleg kb. 1 Gbyte-nál ér véget (az bruttó 55e Ft körül van). Jelenlegi maximális CF-méret: 4 Gbyte, ami jelenleg 1500 US$. A CF-es memóriakártyák írás/olvasás közben közepes áramfelvételűek (az SD kártyáké jóval alacsonyabb). PDA-kon belül kétféle típusát használják: a CF I-et és a CF II-t. Ez utóbbi kicsit vastagabb, mint az I, és felülről kompatibilis azzal. Az IBM MicroDrive-ainak és néhány, új, 2-3 Gbyte-os CF kártya kivételével minden CF kártya CF I-es. A P/PC PDA-k közül csak a régi HP Jornada gépek rendelkeztek kizárólag CF I-es slottal (slot = kártyahely).
  • SD (Secure Digital: a CF-nél jóval kisebb fizikai méretekkel rendelkező, annál lassabb és olvasás/írás közben alacsonyabb fogyasztású, valamint magasabb árú kártya. A megfizethető kategória az 512 Mbyte-nál végződik. Őse az MMC (Multimedia Card) volt, amellyel felülről (általában) kompatibilis (azaz egy SD-s gépbe berakhatunk egy MMC-s kártyát; az más kérdés, hogy a gyatra sebesség miatt általában nem érdemes). Az MMC még az SD-nél is lassabb kátya volt, mivel a környezettel csak 1 bites vonalon kommunikál (az SD 4 biten, a CF pedig 8-on teszi ugyanezt, innen a sebességkülönbség). MMC-t ma, a mai modern kézi kommunikációs eszközökben szerencsére már kizárólag csak a Nokia 3650, ill. egy-két régebbi Siemens telefonban, ill. egy-két korai Casio PDA-ban kell használnunk (az SD-t ezekbe nem rakhatjuk bele, mert még az MMC idejében tervezték őket). Inputot/outputot (jellemzően BT/Wi-Fi/GPS kártyákhoz, ill. fényképezőgépekhez szánt) támogató változata az SDIO névre hallgat. A piacon már több BT SDIO kártya is van, mind P/PC, mind Palm gépekhez; sajnos Wi-Fi kártya csak egyetlen (a SanDisk új, a beharangozottakkal ellentétben 256M RAM-ot nem tartalmazó kártyája), az se igazán remekel méret, illetve jelerősség tekintetében (és a Palm OS5 driverei is csak novemberben jönnek ki). Ezzel szemben, több SDIO-s (sőt, van, amelyikhez SDIO nem is kell, SD-vel simán elboldogul) fényképezőgép-kártya is van, bár jó részük csak 310 kpixeles, azaz nem sok mindenre jó.
  • SM (Smartmedia): ez az igencsak restriktált (max. memóriaméret: 128M)  kártyafajta mára teljesen kifutott; már egyetlen számmottevő, modern PDA sem használja.
  • MS (Memory Stick): a Sony saját kártyája, amely foglalatát szinte minden modern Sony mikroelektronikai termékben megtaláljuk. Maximális mérete 128 Mbyte, így erősen túlhaladott. A Pro változata 1Gbyte-ig is felmegy, de például a CF-hez képest  jóval magasabb áron, és csak a legújabb Sony tenyérgépekben, ill. kamerákban használható. A Pro előnye még a nagy, papíron 20 Mbyte/s olvasási/írási sebesség.

 

Már futólag megemlítettem, hogy a memóriakártyák sebessége, ill. (olvasás/írás közben mért) teljesítményfelvétele nem ugyanaz. A két legelterjedtebben használt kártyatípust vizsgálva, a CF kártyák jellemzően sokkal gyorsabbak, ugyanakkor valamivel (nem sokkal!) többet fogyasztanak, mint az SD-k. A CF-eken belül a különböző típusok fogyasztása között nagyobb a különbség, mint SD-k esetében; ugyanakkor CF-eket használva biztos nem érnek olyan meglepetések, mint SD-knél (pl. hogy a beépített Pocket Windows Media Player (PWMP) csak akadozva játszik le a kártyáról, vagy a NoteM MP3-diktafon csak akadozva vesz fel rá). Méréseim szerint (amelyeket esetleg később publikálok) CF-ből csak akkor érdemes igazán gyorsat venni, ha a külső kártyaolvasós (!) sebesség nagyon fontos. Gépen belül ui. általában teljesen mindegy, hogy a gép olvasni egy CF kártyáról 1 Mbyte/s vagy "csak" 700 kbyte/s sebességgel tud, mert a mai PDA-kban egyszerűen nincs meg az a processzorteljesítmény, hogy a szűk keresztmetszetet átlagos felhasználásnál (pl. memkártyán tárolt könyvben való gyorskeresés) a CF sebessége jelentse. SD-k esetében az szögezhető le, hogy a SanDisk gyártmányú SD-ket kerüljük, mert azok nagyon sokaknak nem vagy hibásan mennek. Végezetül, egy-két érdekesebb URL a sebességről/telj. felvételről: http://www.dpreview.com/articles/mediacompare/, http://www.dpreview.com/forums/forum.asp?forum=1023, http://robgalbraith.com/bins/multi_page.asp?cid=6007, http://www.de.tomshardware.com/storage/20021122/, http://www.ppc-welt-community.info/Community/showthread.php?threadid=12527, http://www.ppc-welt-community.info/Community/showthread.php?threadid=29378.

 

Akkumulátor-típusok: a PDA-kban, ill. általában a szórakoztató elektronikai készülékekben háromféle akkumulátort használnak: nikkel-kadmiumost (Ni-Cd), nikkel-metálhibridest (Ni-MH), illetve Lítium-ionost/polimerest (Li-Ion/Li-Polymer). (Megjegyzés: ez a két utolsó akkumulátorfajta között van különbség, de korántsem akkora, mint a Ni-Cd/ Ni-MH ill. a lítium-alapúak között, így együtt tárgyalom őket).

  • Ni-Cd: a legrégebbi akkumulátortípus. Aránylag a legkisebb a kapacitása, és a leginkább szenved az ún. memóriaeffektustól (vagy 'emlékezettől'). Ez utóbbi azt jelenti, hogy ha egy nem teljesen lemerített akkumulátorra töltünk (a 'rátöltés' szó ezt jelenti), akkor az akkumulátorból a köv. lemerítés(ek) során kivehető teljesítmény jóval alacsonyabb lesz. Ugyanakkor vannak előnyei is: a 100%-os töltöttség elérése után akár hónapokig is a töltőn, ugyanakkora töltőáramon hagyhatjuk, semmiféle károsodást nem szenvednek, szemben a másik két akkumulátor-fajtával (emiatt a töltő nagyon olcsó is lehet, hiszen nem kell tartalmaznia semmilyen akkufeszültségszint-figyelő elektronikát). Ezen felül, sokkal többször tölthető fel, mint a két konkurens.
  • Ni-MH: 1990-ben bevezetett akkumulátor-típus. Névleges kapacitása kb. kétszerese a Ni-Cd-alapú akkumulátorokénak. A memóriaeffektus lényegesen jelentéktelenebb nála, de kétségkívül jelen van. Hátrányai:

1.      a 100%-os töltöttség elérése után nem árt, ha a töltő átáll ún. csepptöltésre, mert károsodhat az akkumulátor a huzamosabb ideig "rajta hagyott" eredeti töltőáramtól

2.      az önkisülési rátája ennek az akkumulátor-típusnak a legnagyobb, azaz ez veszti el leghamarabb a töltését, ha nem, vagy csak keveset használják.

  • Lítium-alapú akkuk: a legfejlettebb akkutípus. Sokkal magasabb kapacitású, mint a Ni-MH, és egyáltalán nincs memória-effektusa. Önkisülési rátája kb. 3-4%/hónap, azaz elhanyagolható. Hátrányai:

1.      a cellafeszültség 3V körüli, így nem állíthatók elő lítium-alapú, 1.5V körüli feszültségű pl. ceruzaelem-akkuk. (A másik két konkurensnél ugyanez 1.2V, ezért lehet belőlük ceruzaelem-pótlékot csinálni.)

2.      nem tűri a teljes kisütést, szemben a konkurenseivel, amik azt kifejezetten szeretik. Ez az akkumulátor rohamos kapacitáscsökkenésével jár.

3.      a rövidzár, hacsak nem lép közbe az ilyen akkumulátorokba beépített védőáramkör (azok FET-alapúak, így maguk is károsodhatnak, és emiatt, nagyon ritka, de nagynéha elődforduló esetekben nem kapcsolhatnak be), könnyen az akkumulátor kigyulladásához vezethet, az akkumulátorok vegyi anyaga ui. rendkívüli mértékben gyúlékony. A sajtót széltében-hosszában bejáró dániai lítiumos akkumulátor-tűz is emiatt alakult ki.

4.      a túltöltés szintén végzetes hatású egy Li-akkunál (lásd még: tűz). Szerencsére a fent említett, az akkuba beépített védőáramkörök ezt teljesen megakadályozzák, így egy lítiumos akkumulátorral rendelkező telefont/PDA-t akár hónapokig a töltőn hagyhatunk, az nem károsodik.

 

WinCE alapú gépek:

  • Handheld PC-k, H/PC-k: minden, WinCE 1.0...3.0 alapú, billentyűzettel rendelkező gép. 2002-ben gyakorlatilag teljesen befejezték a gyártásukat.
  • Palm-size PC-k (a korabeli irodalom P/PC-nek rövidítette őket; vigyázzunk, mert a Pocket PC-k rövidítése is ugyanez, ne keverjük a kettőt!): WinCE 2.0 vagy 2.11 alapú, billentyűzet nélküli tenyérgépek. 1998-ban kezdték és 2000-ben fejezték be a gyártásukat.
  • Pocket PC-k, P/PC-k: WinCE 3.0 vagy WinCE 4.2 alapú, Pocket PC [2000] (P/PC), Pocket PC 2002 (P/PC2002) vagy Windows Mobile 2003 (WM2003) operációs rendszert futattó, billentyűzet nélküli tenyérgépek. 2000 májusában kerültek piacra az első ilyen gépek; jelenleg csak ezeket a WinCE alapú általános (nem cél) számítógépeket gyártják, mivel már nincsenek igazán H/PC-k, egy-két, kis példányszámú gép kivételével.

 

Nem árt tisztázni a Pocket PC operációs rendszer háromféle verziójának különbségét. Az eredeti P/PC op. rendszer (még a szokott P/PC mellett P/PC 2000-nek/2k-nak is nevezik néhányan) még mindhárom processzortípuson futott.

 

A 2001 őszén kiadott, 2002-es verzió (P/PC2002 vagy P/PC2k2) már csak az ARM-gépeken. Igazán, némi csinosítástól, ill. az erősen feljavított (pl. streamelt adásokat is le tudott már játszani) PWMP-től eltekintve, valamint az átlagfelhasználók által úgy se nagyon használt pár biztonsági (SSL) plusz funkciótól eltekintve, nincs igazán hasznos és egetrengető újítása. Program is alig van, ami kizárólag ez alatt futna; talán egyedül csak a Microsoft Reader 2.0 az, ami P/PC 2000-res alatt nem indul el. Ez pedig nem olyan nagy baj, mert egyrészt a Microsoft Reader vitán felül a talán legrosszabb PDA-s könyvolvasó volt egészen a legutóbbi időkig (2003 közepéig, amikor kijött végre egy elfogadható, bár mondjuk a Mobipocket Reader-t így sem megközelítő szolgáltatású/sebességű verziója), másrészt még akkor sem kényszerülünk rá a használatára, ha bizonyos könyveink csak az általa használt LIT formátumban vannak meg, ugyanis használhatunk LIT dekódereket (forrás: http://www.kyz.uklinux.net/convlit.php;Windows-ra lefordítva: http://members.lycos.co.uk/hostintheshell/), amikkel a LIT-eket HTML-be kitömörítve, máris áttömöríthetjük a könyveinket gyorsabb/multiplatform/a képeket jobban kezelő könyvolvasó-formátumokba.

 

A P/PC 2002 már nem fért el 16M Flash ROM-ban, így úgy tervezték meg, hogy 16M-s gépeken (iPAQ 3600 stb.) egyes, annyira nem fontos részeit (Microsoft Reader 2, PWMP 8, Calligrapher) a RAM-ba installálhassuk, ha akarjuk.

 

A P/PC 2002-nek három ún. End User Update-e (EUU) jelent meg; az EUU3 tavaly ősszel, és tartalmazta többek között a lényegesen jobb streamelési képességekkel rendelkező PWMP 8.5-öt. Sajnos ez utóbbi PWMP-t már semmiképp nem lehetett 16M-s gépekre installálni, bár az EUU3 többi részét még igen.

 

A 2003 júniusában kiadott WM2003 immár egyértelműen jobb, mint elődje, különösen azért, mert végre optimalizálták az ARM architektúrára. Emiatt a régebbi, XScale processzoros PDA-k, amik éppen csak eldöcögtek P/PC 2002 alatt, valósággal száguldanak az új op. rendszerrel. Ezen kívül a benne levő PWMP 9 is jóval jobb, mint az előző verzió (valóban WMV/WMA 9-kompatibilis), és a PIE sem olyan használhatatlan, mint volt: az abszolút, pixelben megadott szélességű táblákat is jól rendereli, azaz nem kell vízszintesen, soronként  scrollozgatni, ha például bármilyen fórumszoftver - pl. vBulletin, phpBB stb. - által generált oldalt olvasunk online; a sebessége is lényegesen nagyobb, mint volt. Egyedül a konkurensei (a legújabb PIE-rel szemben a Java appleteket is támogató Netfront (http://www.access.co.jp/english/ppc/), ill. az ingyenes ftxPBrowser (http://www.af.wakwak.com/~ftoshi/pocket/index_e.html). A Bitstream-féle Thunderhawk (http://www.bitstream.com/wireless/info.html) böngészőt, bár sokan esküsznek rá, nem ajálom, mert egyrészt drága az éves előfizetése, másrészt nagyon lassú) által eddig is tudott full screen üzemmód és a több oldal egyidejű letöltése hiányzik belőle, de az az Spb Pocket Plus-szal (http://www.spbsoftwarehouse.com/products/pocketplus/index.html) könnyen elérhetővé válik. Sajnos, szemben a 2000 -> 2002 váltással, jónéhány régi program (különösen játékok, MP3 diktafonok stb., de nagyon sok I/O kártyadriver is) nem fut WM2003 alatt. A külföldi fórumok tele vannak az ilyen eseteket tárgyaló topicokkal, nézzünk feltétlen körül.

 

Az operációs rendszereket, illetve az egyes gépek ROM verzióit nyugodtan lecserélhetjük egy újabbra. Ezt nevezik flash-elésnek, amit természetesen csak a flashelhető, azaz újraírható ROM-ú gépeken lehet megcsinálni. Szinte minden, 2000 után kiadott Pocket PC, illetve minden komolyabb Palm (Tungsten-ek és a jobb Sony Cliék; a Zire71 sajnos nem). A 2000-es, vagy azelőtti gépekre meg hiába is próbálnánk felrakni új op. rendszert, az már a processzor típusa (ami nem ARM) miatt sem menne (és nem is lenne sok értelme az akkori gépek gyenge processzora miatt).

 

Színes képernyőtípusok: ma már minden, ma készülő tenyérgép 16 bites színmélységű TFT-t használ. A régebbi, 2000 előtt gyártott színes gépek, ezzel szemben, szinte kizárólag STN képernyővel "büszkélkedtek", amelyek szinte minden paraméterükben (de különösen a reakcióidejükben, azaz az "utánhúzásukban") rosszabbak voltak, mint a TFT-s gépek. A legrégebbi, 2.0-s, színes H/PC-k színmélysége pedig szinte kizárólag 8 bites volt, ami 256 színből álló palettát jelentett. Palm-size PC-k között a Jornada 420-as, Pocket PC-k között pedig a Jornada 52X-es volt még 8 bites STN képernyőjű. Szerencsére ma már nem gyártanak se 8, se 12 bites (ez volt a másik, elterjedten használt színmélység; a korabeli reflektív képernyőkön nem igazán látszott a különbség a 16 bites képernyőkhöz képest, így nem nevezhetők egyértelműen rossznak a 12 bites gépek), se STN gépeket. Ma, a ma gyártott készülékek esetében már egyedüli különbség a megvilágítás módjában van, ami alapján kétféle gépet különböztetünk meg:

  • reflektív: a régebb óta használt képernyőtípus. Nagyon gyenge színvisszaadású és egyenetlen fényeloszlású, viszont direkt napsütésben, és különösen szórt külső fényben nagyon jól olvasható.
  • transzflektív:  sokkal szebb színvisszaadású, ugyanakkor külső, különösképp szórt (nem napsütés!) fényben nagyon nehezen látható képernyőtípus. Szinte kivétel nélkül minden natív WM2003-as gép ilyen képernyővel rendelkezik (majd).

 

Fél-napsütéses csendélet. Balról jobbra: iPAQ 2210, Palm Zire 71, iPAQ 3660 (valamint a fekete-fehér Casio E-15). Jól látható, hogy a reflektív képernyőjű 3660 jóval tisztábban olvasható, mint a két transzflektív modell tőle balra. Lásd ezügyben még a Newton-os képet is, ahol szórt fényben nézhetjük meg a 2210-et!

 

sleeve-k, kabátok: az iPAQ-modelleknél megjelent, de azóta nagyon sok más Pocket PC-hez (Asus 600/620; HP Jornada stb.) is megjelent bővítő. Ezek a kabátok teszik lehetővé az első iPAQ modelleknél azt, hogy azok memóriáját egyáltalán bővíthessük, a 38xx-asok előtt ugyanis nem volt semmilyen egyszerű lehetőség erre (a RAM chipek átforrasztásának a kivételével).

 

Mivel ma ár/érték arány szempontjából leginkább az ezekkel az iPAQ kabátokkal nem kompatibilis h2210-es minősíthető a legjobb vételnek (az Asus 620 a rossz support miatt nem), és (ezért is) nem túl jó ötlet elkötelezni magunkat ezek mellett a 'tradícionális', elavult kabátok mellett. Szerencsére nincs olyan funkcionalitású kabát, amit például az iPAQ 2210-esen egy CF kártyával (GPS, TV/VGA out) vagy BT-n keresztül (szintén GPS; GSM/GPRS) ne lehetne legalább ugyanolyan kényelmesen és olcsón megvalósítani. Hogy lássuk a különbséget: egy 2210 kerül jelenleg 121e bruttóba. Egy iPAQ 5550, az egyetlen kurrens, a régi kabátokat támogató ennek legalább a másfélszerese, ha nem a kétszerese lesz nálunk, ugyanakkor az 5550 a központi memóriájának méretét, a Wi-Fi támogatását és a minőségibb képernyőjét tekintve semmiben sem jobb a 2210-esnél, sőt: ormótlanabb (különösen kabáttal!), nagyobb, és nincs benne CF kártyahely, illetve otthon az elektronikai cuccaink infra távirányítására remekül használható Consumer IR infra port. Az olcsóbb 5150 (amely még Nyugaton sem igen kapható) erre nem igazán jó megoldás, mert abban sincs CF-hely, és még mindig jóval drágább, mint a 2210-es. Emiatt lebeszélnék mindenkit az iPAQ-kabátokba való komolyabb beruházásról. Ha viszont már vannak pl. GPS vagy GSM kabátjaink, akkor szívhatjuk a fogunkat, mert meg kell vennünk a 2210-nél jóval drágább 5550-et, ha továbbra is használni akarjuk őket.

 

Vissza a kabátok ismertetésére: a memóriakártya-helyen kívül egyéb hardverbővítést is felkínálhatnak (ez csak az iPAQ-kra vonatkozik; a többi géphez kizárólag csak CF bővítők (Asus), ill. PCMCIA+SD kombinált bővítők (HP Jornada) jelentek meg):

·        a GSM/GPRS kabát GSM telefont. Ez csak papíron mutat jól, mert: 1,  nincs benne memóriakártya-hely; 2, az iPAQ feléledési ideje, bejövő hivás esetén, jópár másodperc; 3, nem működik WM2003-es gépekkel. Kerülendő. Egy külső BT telefonnal és például egy 2210-essel sokkal jobban (és sokkal olcsóbban, ha az 5550-es árából indulunk ki!) járunk.

·        video in/out eszközök, például a LifeView FlyJacket-e http://www.lifeview.com.tw/eng/pro_ia_fyjacket.html - ezek például lehetővé teszik PowerPoint prezentációk tartását PDA-ról, notebook helyett, és még egy sor más dolgot is, például az iPAQ videomonitorként való használatát (van videobemenetük is). Ugyanezen cég gyárt ebből CF-es, meglepően olcsó verziót is (http://www.lifeview.com.tw/eng/pro_ia_presenter.html), ami nagyon hasznos, Sajnos ez utóbbi kártya már nem rendelkezik videobemenettel; a PocketTV-vel viszont MPEG videolejátszóként is működik, ami szintúgy hatalmas előny. Megemlítendő, hogy jelenleg beépített video in/outputtal rendelkező PDA nincs a piacon; az egyetlen, TV-vevővel (és emiatt valószínűleg video in/outtal is) rendelkező PDA, a Samsung SPH-m400 (http://pocketpcthoughts.com/forums/viewtopic.php?t=5328) pedig a több, mint fél évvel ezelőtti korai megjenése óta nem került nemzetközi forgalomba. Megjegyzendő, hogy a Toshiba jobb P/PC gépei és a Sony Clié NZ-90 is (nagyon olcsó bővítőn keresztül) rendelkeznek VGA-kimenettel.

·        GPS kabátok. Nem érdemes ilyenbe beruháznunk, mert már igen olcsón, 35-40e Ft-ért  kapunk kisfogyasztású (LP) CF-kártyákat (a Pretec modellje a legismertebb nálunk), vagy, valamivel drágábban, külső, önmagukban is használható és saját áramforrásról működő, a PDA-val Bluetooth-on keresztül (is) kommunikálni képes GPS egységeket.

·        és persze végül, de nem utolsósorban a már említett bővítőkártya-fogadó kabátok, amikből többféle van: CF-et fogadó kabátok esetleg beépített, cserélhető akkuval (ezek a jóval drágább Plus modellek); (esetleg dupla) PCMCIA kártyát fogadó kabátok (ezeknek már az alapverzsiójában is van akku; ezeket a régi darabokat kerüljük, mert az alapgép nem használhatja fel az ezekben levő akkut, szemben az újabb, Plus modellekkel, amikét igen). Natív (nem CF/PCMCIA adapteren keresztüli) SD-kártyahelyet tartalmazó bővítő iPAQ-khoz nincs. (Csak a már említett HP Jornadákhoz volt, de nagyon rosszul és megbízhatatlanul működött.)

 

Érintőképernyő: már a kezdet kezdetén (Newton és társai) megpróbálták lehetővé tenni azt, hogy az egész képernyőt elérhessük, arra rajzolhassunk/írhassunk. Ezt úgy érték el, hogy a tulajdonképpeni képernyő fölé még egy ún. touchscreen (érintőképernyő) felületet húztak, és ennek a megnyomását kapacitív módon érzékelték. A módszer előnye az, hogy bármivel meg lehet nyomni a felületet (akár ujjal is), nem kell hozzá speciális toll. Hárányaként a következők említendők: mivel a fényemittáló felület fölé még egy, érintésérzékelő (dupla) felület is kerül, a fényerő óhatatatlanul, legalább 10-15%-kal csökken és különösen a régebbi készülékekben (pl. iPAQ 36xx-asok) olyan vastag ez a plusz felület, hogy, ha nem pont szemből kezeljük a képernyőt, akkor óhatatlanul rossz helyre fogunk bökni. Ez az újabb gépeknél (pl. 2210) szerencsére már sokkal kevésbé jelentkező hiba. Aztán: az érintőképernyő elég megbízhatatlan darab, sokszor pontatlan, és a légnyomásviszonyoktól függően sokszor egyszerűen használhatatlan lesz (erre például repülőgépen utazók szoktak panaszkodni). Ezen felül, az érintőképernyő anyaga valamilyen műanyag, ami szinte mindig könnyen, ráadásul helyrehozhatatlanul karcolódik, ezért elengedhetetlen a minőségi képernyővédő használata. Én a legjobbnak a nagyon drága (1 db fólia 2800 Ft bruttó, géptől függetlenül), ugyanakor hihetetlenül jól felvihető és rendkívül jó minőségű Brando fóliákat tartom. Ezek ráadásul tükrözésmentesítő felülettel is rendelkeznek, ami bizony szinte minden színes PDA-ra ráfér (szemben a régebbi, fekete-fehér példányokkal). És ami a legalattomosabb tud lenni: mivel hajszálvékony a távolság az érintőképernyő két része között, ezért, ha valamilyen módon víz kerül egy nem megfelelően lezárt érintőképernyő (ilyen sok volt, pl. az iPAQ 36xx-es, illetve a HP Jornada 56x-es sorozat) oldalára, az több, mint valószínű, hogy a fizikai tövényszerűségeknek engedelmeskedve szépen elterül a két érintőképernyő-réteg között, azt totál zárlatossá (használhatatlanná) téve, és onnan hetek alatt sem távozva. Még egy hátránya van: mivel az érintőképernyő és a TFT között törékeny üveg van, ezért egy PDA leejtése általában végzetes következményekkel jár. A nem érintőképernyő-alapú adatbeviteli technikák lényegesen strapabíróbbak.

 

Azért szenteltem az érintőképernyőknek külön szócikket, mert nem csak ilyenek vannak. Az ún. Tablet PC-kben például mást, aktív digitalizálót (active digitizer) használnak, amely minden, a tradícionális érintőképernyők fent említett hiányosságát/problémáját kiküszöböli. Ez már aktív, mini, rendkívül pontosan irányított rádióadót tartalmazó tollat használ, amit a képernyő alatt levő réteg érzékel. Emiatt, sajnos, csak a géphez adott (drága és a PDA-k passzív tollánál mindenképp nagyobb, hiszen többek között gombelemet is tartalmazó) tollat használhatjuk. Ugyanakkor, szinte minden másban sokkal jobb, mint a passzív megközelítés, különösen a pontosságban: rekalibrációra sosincs szükség, és az érzékelési pontosság két nagyságrenddel is nagyobb lehet. Másik igen nagy előny, hogy a képernyő felett 2-3 cm-rel is mozgathatjuk a tollat (nem kell megérinteni a képernyőt), akkor is érzékelni fogja a rendszer az "egér" mozgását. Megjegyzem, az egyik oka a már több, mint két évet késő OQO teljesértékű, WinXP-t futtató, PDA-méretű zsebszámítógép (lásd: http://www.oqo.com/) késésének az, hogy anno érintőképernyővel tervezték, de aztán, látva annak a 640*480-as, 4"-os képernyőknél már igen zavaróan csapnivaló pontosságát, át kellett tervezniük az egészet aktív digitalizálót használó megoldásra. (A témában lásd még: http://www.win2000mag.net/Articles/Index.cfm?ArticleID=26383, http://www.powerandmotoryacht.com/columns/electronicsc/0603electronics/index2.html.)